Másképpen is lehetne elektromos rollerezni

Másképpen is lehetne elektromos rollerezni

A rollerekre vonatkozó KRESZ-szabályok a legtöbb országhoz hasonlóan még hazánkban sem tiszták, ugyanakkor lassan kialakul a helyük a magyar városok közlekedési rendszerében. Mire érdemes addig is odafigyelnünk, hogy megelőzzük a baleseteket és elkerüljük a bírságot?

Ma már Budapesten is mindennapos látványt jelentenek a rollerezők, ahogyan az út mentén parkoló zöld járgányokat is megszokhattunk. Minek köszönhető, hogy a magyarok is ennyire megszerették ezt a közlekedési módot?

Amikor az ember rááll a rollerre, azonnal megszületik egy életérzés. Felfedezünk egy olyan lehetőséget, ami korábban ismeretlen volt. Hamar rá lehet szokni a rollerezésre: akik kipróbálják, gyakran nyaralni is magukkal viszik, aztán az egész családnak vesznek, és 5-15 kilométeres viszonylatokban városi ingázásra használják, esetleg az alkalmazottak mozgatását is így oldják meg a cégükön belül a nagyobb telephellyel rendelkező vállalkozók, mára már rengeteg használati minta van” – mondja Róth Csaba, az E-TWOW elektromos rollerek hivatalos hazai forgalmazója.

Az e-rollerek által képviselt mikromobilitás fejlődésére hatással volt a Covid is, hiszen a vírusveszély idején az emberek nem akartak összezsúfolódni a tömegközlekedési eszközökön. A piac már csak azért is szépen növekszik, mert egyre többen szeretnének változtatni, egészségesebben, környezetbarátabb módon, például tisztább levegőjű városban élni” – vélekedik Róth.

De milyen szabályok vonatkoznak az e-rollerekre?

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól megtudhattuk: ahogy a legtöbb uniós országban, az e-rollerekre vonatkozó szabályzat nálunk is kidolgozás alatt van.

A kölcsönzős rollerek tömeges elterjedése óta romlott az eszközök megítélése, mivel hirtelen sokan kezdték el használni őket, akik korábban soha nem rollereztek. Ez például ronthatja a közlekedési morált, főleg, hogy a kölcsönzős felhasználók nem mindig ugyanazon az útvonalon közlekednek, így nagyobb eséllyel találják magukat ismeretlen, veszélyes helyzetekben. Pedig ez a rollerezőkön múlik, nem magán az eszközön” – mondja Sugár István közlekedésmérnök, elektromos roller szakértő.

Sugár szerint olyan utat jár most be az e-roller, mint annak idején a kerékpár, aminek 20-30 évvel ezelőtt szintén be kellett ágyazódnia a városi közlekedés szövetébe. A roller hirtelen robbant be, ezért fontos mielőbb megtanulnunk, hogyan használjuk helyesen, és ebben a kölcsönzőknek, illetve a forgalmazóknak is felelősségük van.

Fontos, hogy mi, e-rolleresek új elemek vagyunk a közlekedésben, így az autósok például a zebrán is meg fognak lepődni rajtunk. A zebrán éppen ezért egy gyalogos tempójában haladjunk át, tehát például lábbal rollerezzünk, vagy toljuk az eszközt. Ugyanígy kell viselkednünk a járdán is. Egy kis méretű elektromos rollerrel az ember nem lóg ki a tömegből, és nem foglal több helyet, mint egy gyalogos” – teszi hozzá Sugár István, aki szerint mindez a rollerező jól felfogott érdeke is, hiszen fix szabályozás hiányában a rendőr bármikor megbüntetheti.

Ha egy könnyű elektromos rollerrel a kerékpársávot a biciklihez hasonlóan használom, a járdán sétatempóban haladok, sisakot veszek hozzá, nem száguldozom cikázva, és nem veszélyeztetem a többi közlekedőt, akkor a rendőr nagy valószínűséggel nem fog megbüntetni (2021. 07. 27-én nincs még érvényes szabályozás)” – mondja Róth Csaba, aki a gyerekek részére mindenképp kötelezővé tenné a sisakot, 12 év alatt pedig nem is engedélyezné az elektromos rollerek használatát. A Futurer nemsokára éppen ezért Rollersulit indít, ahol bárki megtanulhatja a biztonságos rolleres közlekedés alapjait.

A tesztpontunkon természetesen ingyenesen kipróbálhatóak a rollerek. Missziónknak tekintjük, hogy megfelelő módon beilleszkedjenek a városi közlekedésbe” – mondja Róth, aki szerint az E-TWOW rollerek óriási előnye, hogy extrém módon terhelhetőek: hosszú távon elbírnak egy 100 kilós felnőttet is, alig kell őket szervizelni, általában akár 4000-5000 kilométert is megtesznek bármilyen műszaki probléma nélkül. Így gyakorlatilag a 3 év jótállás nem kihívás egy E-TWOW esetében.

Az igazi, könnyű, városi felnőttroller szerintünk mindenképp teljesen összecsukható, és 15 kiló alatti. Csak felkapod, magaddal viszed a kocsiba, a lakásba, a tömegközlekedésre, a munkahelyedre. A több ezer wattos, robogó súlyú rollerektől jogosan félnek az emberek, egy ilyen könnyű darabról viszont elég leugrani, és könnyen megelőzhetjük az esetleges balesetet” – zárja Sugár István.

Egyre többen szeretnénk elkerülni a szűnni nem akaró dugókat, a parkolási nehézségeket és élhetőbbé tenni a várost. A Futurer rolleresei 2014 óta rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek ahhoz, hogy át tudják adni az ehhez a hatékonyabb és sokkal rugalmasabb közlekedési módhoz a szükséges tudást bárkinek, aki úgy dönt, rollerezne. És hogy mi a tanulság? Közlekedj okosan!

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.