Könyvajánló: Philip K. Dick – A jövő orvosa

Könyvajánló: Philip K. Dick – A jövő orvosa

Az amerikai sci-fi író szóban forgó regénye 1960-ban jelent meg. Akkoriban még tényleg távoli jövőnek látszott 2021, amikor is a mű magyar fordítása a könyvesboltok polcaira került az Agave Könyvek jóvoltából. Igazi időutazás, ahogy maga a történet is.

Philip Kindred Dick (1928 – 1982) egyik legismertebb idézete így hangzik: „Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit!” Az emlegetett „többi” közül az egyik egyből elénk is tárul a könyv olvasása közben. A mű társadalmi témákat és azokra adott nem feltétlenül jó válaszokat feszeget egy disztópia képét betűkkel lefestve.

A főhős, Jim Parsons – ahogy a címből is kiderül – orvos, aki akaratán kívül a mai világból a jövőbe kerül. Az általa nem ismert társadalomban a saját világára jellemző erkölcsi normák szerint próbál boldogulni és cselekedni, ez pedig komoly konfliktusokat szül, ugyanis a könyvbéli jövőben a társadalom merőben másképp gondolkodik az életről, a halálról, és általában a létezésről.

És természetesen az időutazásról is, ugyanis ez még a jövőben sem mindenki számára elfogadott. Ennek paradoxonja kapcsán felmerül a morális oldala is: mennyire lehet, mennyire szabad és mennyire kell beleavatkozni a múltba, a jelenbe vagy épp a jövőbe?

Az olvasmányos mű cselekményének kibontakozása közben az olvasó kicsit kapkodja a fejét, miközben próbálja követni az időutazás folytán kialakult bonyodalmakat, kibogozni és megérteni annak mikéntjét. A kezdeti káosz hitelesen mutatja be, mi játszódhatott le a főhősben, mire megértette, mi-miért történt, történik és fog történni. Az biztos, hogy fordulatokban nincs hiány.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.