A 150 éve elhunyt Eötvös József levélhagyatékát kutatják

A 150 éve elhunyt Eötvös József levélhagyatékát kutatják

1871. február 2-án, idén 150 éve hunyt el Eötvös József író, költő, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság elnöke, illetve a világhírű magyar tudós, Eötvös Loránd fizikus apja.

Halálának évfordulója alkalmából levélhagyatékának kutatásáról Cieger András, az ELKH BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa írt összefoglaló cikket, akinek a vezetésével egy tízfős kutatócsoport dolgozik Eötvös levelezésének teljességre törekvő kiadásán, az NKFIH támogatásával.

Báró Eötvös Loránd 1871-ben elhunyt édesapjáról így vallott: „Atyám tegnap este 11 órakor meghalt. Nyugodtan, fájdalom nélkül elszenderült. Itt virrasztok szobája mellett, melyben kiterítve fekszik, […] valószínűleg első, és utolsó, ki igazán megértett. […] Bocsáss meg, hogy ha néha szenvedélytől elragadtatva, nem bírtam felfogni magas szellemedet, s belátni a nemes indokokat, melyek vezettek. Mi célod volt más mint az emberiség boldogítása? Mi más indok vezetett mint az emberszeretet? S ha volt jutalmad, úgy mi más volt az mint a tudat, hogy kötelességedet teljesítetted? Egy morált követtünk, ugyanegy eszményért lelkesültünk, s a különbség törekvéseink közt csak is a korszakok különbsége! […] Nem mondhatom, nézz le rám a magasból, nem tudom magamat léted hitével ámítani s mégis érezlek körömben. […] szívembe zárhatlak, öntudatommá teszlek.

Báró Eötvös József (1813-1871) politikai gondolkodó és államférfi szerteágazó levélhagyatéka összegyűjtésének és kritikai kiadásának gondolata a politikus életművét kutató Antall József, későbbi miniszterelnökben fogalmazódott meg – feltehetően Eötvös halálának 100. évfordulója kapcsán. 1971-ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár helyettes igazgatójaként ő próbált anyagi támogatást szerezni a gyűjtőmunkához, amelyre barátját, Oltványi Ambrus irodalomtörténészt kérte fel. Oltványi – aki többek között Toldy Ferenc, Jókai Mór, Széchenyi István munkáit is sajtó alá rendezte – fennmaradt jegyzetei tanúsága szerint kiterjedt gyűjtést végzett. A kutatók valószínűnek tartják, hogy Oltványi számára hamar kiderült, hogy a levelek sokasága és a kutatómunka időigényessége, valamint várható költsége meghaladja az akkori lehetőségeiket. Végül 1976-ban Eötvös József 350 levele láthatott napvilágot a Szépirodalmi Kiadó életműsorozatában. Oltványi Ambrus 1983-ban bekövetkezett halála után nem akadt senki, aki folytatta volna megkezdett munkáját.

2015-ben Gángó Gábor (BTK Filozófiai Intézet) vezetésével szerveződött egy kutatócsoport azzal a céllal, hogy Eötvös József leveleinek összegyűjtésével és kiadásával bővítsék a korábbi ismereteket a báró tevékenységéről és korának gondolkodásáról. A ma már Cieger András által vezetett projekt számos kutató közreműködésével és az NKFI Alap anyagi támogatásával valósul meg.

Az 1976-ban megjelent 350 levélhez képest pillanatnyilag nagyjából négyezer áll a kutatócsoport rendelkezésére, amelyek egy részét csak rövid tartalmi kivonatban kívánják közreadni. Újdonság továbbá, hogy a korábbiakkal ellentétben az Eötvöshöz írt és fennmaradt válaszlevelek is olvashatók lesznek, ezáltal rekonstruálhatóvá válnak hivatali és személyes ügyek, konfliktusok.

A kutatók európai közgyűjteményekben végzett gyűjtőmunkájának köszönhetően kibővült Eötvös külföldi tudományos kapcsolatainak hálózati térképe, mely kapcsolatokat a Magyar Tudományos Akadémia alelnökeként, majd elnökeként is tudott kamatoztatni. Számottevően gyarapodott továbbá Eötvösnek a különböző egyházi vezetőkkel folytatott levelezése is, amelyekben szó esett az iskolaügyről, a katolikus autonómia problémájáról, vagy éppen a zsidó kongresszus működéséről. A több éve tartó kutatómunkának emellett több járulékos eredménye is van: a levelek után nyomozva Eötvös életútjának eddig ismeretlen forrásai (útinaplók, versek, kortársak naplói stb.) is előkerültek.

Eötvös József egyik személyes feljegyzésében ezt írta: „Igen csalatkozik az, ki levelekből az írónak jelleméről ítél. Csaknem mindenki, midőn ír, nem saját, hanem annak képét adja, ami lenni akarna. Még inkább áll ez oly embereknél, kik kitűnő helyet foglalnak el; azon meggyőződéssel írnak, hogy családi vagy bizodalmas leveleik – korunk gyalázatos szokása szerint – valamely biográf által a közönség elébe hozathatnak. Azon öntudat, hogy közönség előtt állunk, mely mozdulatainkat figyelemmel követi, nagyobb vagy kisebb mértékben mindenkit színésszé tesz.

Mindazonáltal az öt-hét kötetesre tervezett levélkiadás révén a korszak iránt érdeklődő olvasó előtt feltárulhat a hazai tudományosság professzionálissá tételének folyamata is – kevesen tudják, de Eötvös tehetséges fiatalok külföldi tanulmányait is segítette. Képet kaphatunk az 1848-ban tucatjával érkező és egymással vetélkedő nevelésügyi reformelképzelésekről a kisdedóvóktól az egyetemig, valamint az állam-egyház viszonyra vonatkozó koncepciókról 1867 után, különös tekintettel az akkori liberális kormányzat dilemmáira és kompromisszumaira. Betekintést nyerhetünk továbbá a kiépülő magyar államigazgatás mindennapjaiba is, hiszen Eötvös mindkét rendszerváltás idején (1848, 1867-1871) a vallás- és közoktatási minisztériumot irányította. Ezenkívül lelkiállapota ingadozásainak vagy nyelvhasználata változásainak a kutatása révén a régóta hiányolt, átfogó Eötvös-életrajz újabb mozaikjai is kirakhatóvá válnak.

A borítókép forrása: nemzetikonyvtar.blog.hu
történelem