A világ leggyorsabban hivatalosan elismert sportága lett a magyar innováció, a Teqball

A sportokat tömörítő ernyőszervezet, a GAISF november 10-i közgyűlésén az Olimpiai és nem Olimpiai nemzetközi sportági szövetségek 90.16% -os többséggel megszavazták a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) teljeskörű tagságát.

A 2017-ben alapított szövetség lett a legfiatalabb tagja a szervezetnek, és olimpiai aspiráns sportággá lépett elő. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) végrehajtó bizottságának támogató döntése függvényében, legkorábban a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok programján találkozhatunk a magyar sportággal.

A Gattyán György, Huszár Viktor és Borsányi Gábor által alapított magyar innovációt hivatalosan 2014-ben, Budapesten mutatták be. Az első Teqball-Világbajnokságot 2017-ben Budapesten rendezték meg, egy évvel később a franciaországi Reims volt a házigazda, tavaly pedig ismét a magyar főváros adott helyszínt a VB-nek.

Gattyán György üzletember, a FITEQ alelnöke a mostani döntésről elmondta: „Sporttörténelmi hír, hogy a GAISF elismerte azt a többéves munkát, erőfeszítést, amelyet a nemzeti Teqball Szövetségek, a szövetség munkatársai és maguk a sportolók, játékvezetők és a versenyzők is végeztek. Ez a döntés a magyar sportdiplomácia sikere is, amire minden magyar büszke lehet, hiszen 2028-ban reményeink szerint a nyári Olimpián együtt drukkolhat az ország a magyar sportért, s bízom benne éremesélyes magyar teqball játékosokért is!

A Teqball világszerte játszott sportág, a Nemzetközi Teqball Szövetség 83 nemzeti tagszövetséggel rendelkezik. A sportág népszerűségét bizonyítja az is, hogy az ötletet továbbgondolva megszületett a játék Teqball asztalon, de kézilabdával játszott változata a Qatch is, amelynek az első világbajnokságát az év elején épp Budapesten rendezték, és hazai győzelem született.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.