Műanyagmentes Július a koronavírus árnyékában

A kezdeményezésben, amely a környezettudatosságra és hulladékcsökkentésre hívja fel a figyelmet, a GazMag szerkesztősége 2019 után idén is részt vesz. Azonban ez sem lesz olyan, mint tavaly.

A Műanyagmentes Július (Plastic Free July) kezdeményezés 2011-ben indult el Ausztráliában, és az elmúlt években nemzetközi akcióvá nőtte ki magát. Célja, hogy a környezettudatos fogyasztásra és a hulladék-képződés csökkentésére hívja fel a figyelmet. Az egy hónapos kihívás során az általunk "létrehozott" műanyag-hulladék nullára csökkentése, de legalábbis minimalizálása a cél.

A GazMag szerkesztősége 2019-ben vett részt először a Műanyagmentes Július akcióban. Az egy hónapos időszakról szerzett tapasztalatainkról, élményeinkről 2019-es évi 3. lapszámunkban olvasható írás. Ebben szerepel egy ígéret, mely szerint jövőre újra belevágunk. Az akkori jövő év most érkezett el, így 2020 júliusában ismét elkezdjük ezt a kihívást. Azonban - mint szinte minden - ez is merőben más lesz, mint előző évben volt. A Covid-19 koronavírus-járvány, az emiatt bevezetett korlátozások, és mindezek hatásai az élet sok területét átírták, emiatt a két július elég nehezen lesz egymással összehasonlítható. Az ígéretünkhöz azonban tartjuk magunkat, és pandémia árnyékában is törekszünk szerkesztőségünk munkájának műanyagmentességére, és árgus szemmel figyeljük, hogy környezetünk mennyire fogékony ugyanerre az év hetedik hónapjában.

Mozgalmasan, és pozitívan telt az év első hónapja a pesti parketten. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX egy hónap leforgása alatt további 7,8 százalékos bővülést produkált.

Csütörtökön ismét történelmi magasságokban járt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX erős hetéhez a vezető részvények mindegyike növekedéssel járult hozzá.

A gasztronómia és a filozófia egyedi összjátékát vitte színpadra a Magyar Színház, január 31-től ugyanis felkerült a repertoárba A bor filozófiája. Hamvas Béla elmélkedése Istenről, a borról és az életről gondolatébresztő, mégis szórakoztató előadás formájában tárul a nézők elé.