Ökológiai lábnyomunk 2019-ben

Április 22. a Föld Napja. A mozgalom 1970-ben vette kezdetét, és napjainkra a Föld legtöbb országában felhívják e napon a figyelmet környezeti értékeink megóvására és a fenntartható fejlődésre. Ez alól természetesen a GazMag sem kivétel.

Világszerte több helyen rendezvényekkel, konferenciákkal, faültetésekkel, vagy éppen Critical Mass kerékpáros felvonulásokkal emlékeznek meg a Föld Napjáról. A Google évről évre tematikus logóval és/vagy animációval jelentkezik a főoldalán

A GazMag pedig erre a napra időzíti előző évre vonatkozó ökológiai lábnyomának kihirdetését. Először 2013-ban számoltuk ki az előző évi környezetterhelésünket. A cél az, hogy magazinunk működése az egy főre vonatkoztatott határérték (biológiai kapacitás) alatt maradjon. Ez az érték körül-belül 1,7 globális hektár/fő, azaz ha minden földlakó ökológiai lábnyoma e körül, vagy inkább ez alatt lenne, az azt jelentené, hogy csak addig nyújtózunk, ameddig a takarónk ér. Sajnos ez nem így van.

A GazMag szerkesztősége igyekszik e téren példát mutatni, ami eddig szerencsére sikerült. 2019-ben 1,15 globális hektár/fő volt a ránk eső érték, tehát szerkesztőségünk többnyire sikeresen óvta a Föld erőforrásait munkavégzése során.

A fenti ábrán a GazMag ökológiai lábnyomának évenkénti változása szerepel. Jól látszik a növekvő tendencia, ami érthető, hiszen 2011-ben egy pár fős, többnyire helyi témákkal foglalkozó kis szerkesztőség voltunk, az évek során azonban létszámban és témáinkban is sikerült előrelépni. A piros vonal azt az előrejelzést mutatja, mely szerint a növekvő tendencia az eddigi ütemben folytatódik, és közelíti a biológiai kapacitás szintjét. A zöld vonal egy optimistább forgatókönyv, amely szerint stabilizálni tudjuk jelenlegi fogyasztási szintünket. A sárga vonal utólag került be az ábrára, és azt mutatja, hogy a koronavírus hatásai hogyan befolyásolják majd ökológiai lábnyomunk változását. Ez alapján 2020-ra (a közlekedés és a fogyasztás visszaesése miatt) csökkenést prognosztizál a kutatásunk, még 2021-re a veszélyhelyzet lecsengése után kisebb megugrás várható.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.