Magyar cégek fejlesztettek forradalmi csőfektetési technológiát

Az eddig ismert rendszereknél sokkal kompaktabb és gyorsabb csőfektetési eljárást fejlesztett ki két magyar vállalkozás. A két évvel ezelőtt elkezdett, GINOP-2.1.1-15-2016-00908 kódszámú, „Jet rendszerű előhúzásos csőfektetés környezettechnológiában történő alkalmazhatóságának kutatása, fejlesztése” nevet viselő projekt idén decemberben fejeződik be.

A Széchenyi2020 program keretében összesen 372,62 millió forint támogatást kapott a program, amelynek legfontosabb innovációja, hogy a csőfektetés során a fejrésznél irányíthatóvá vált a csőrakat eleje.

 A projekt befejezésével sikeresen lezárult egy merőben új csőfektetési technológia kifejlesztése. A program során egy kompakt, mobilis, könnyen mozgatható, vízöblítéses alapokon nyugvó fúróberendezést épített meg két magyar vállalkozás, a Geohidroterv Kft és a Tam-Bau Kft. Az elvégzett kísérletek alapján az eddigi eljárásoknál jelentősen kevesebb időigénnyel, a felszín megbontása nélkül végezhetőek el felszín alatti, irányított csőfektetések. Jelen technológia alkalmazásával a beépített területeken található talaj- és talajvíz-szennyeződések is elérhetővé válnak, új „irányt” adva ezzel a csőfektetési munkálatoknak és kármentesítési feladatoknak.

Több száz kísérletre került sor különböző beállításokkal, a paraméterek finomhangolásával. A kísérleteket Szolnokon, a Geohidroterv Kft. telephelyén és Tamásiban, a Tam-Bau Kft. telephelyén folytatták le. A technológia kifejlesztése során öt szabadalmat is bejegyeztettek a vállalkozások, melyek között dréncsőjavítás és kétféle Jet-fejes irányítás is szerepel. A létrehozott új csőfektetési technológia a korábbi, teherautó méretű berendezésekkel szemben könnyebben hordozható, hiszen méretéből adódóan egy személygépjármű utánfutóján is elfér. A technológia különböző gépeket foglal magába, nagynyomású és alacsony nyomású szivattyúkat, kompresszort, házivízművet. A teljes rendszer vezérlését – ideértve a gépek üzemeltetését, a csőtovábbító berendezést, illetve a fektetendő csőrakat irányítását is – egy ember el tudja látni egy távirányító segítségével. A technológia nem tartalmaz mozgó alkatrészt, csak magasnyomású vizet, illetve levegőt használ a csőfektetés során, ezeket segédcsövek segítségével juttatja le a Jet-fej végéig, ahol fúvókákon keresztül távozik.

A víz és levegő ereje bontja a Jet-fej előtt a talajt, ezáltal hozva létre a csőrakat helyét. A kifejlesztett új technológia időben, gyorsaságban, kompaktságban, irányíthatóságban és ezekből következve költségekben is kedvezőbb a most alkalmazott csőfektetéses eljárásoknál. A beruházásnak köszönhetően a vállalatok öt munkahelyet tudnak megőrizni, és tovább hat új állást teremtenek.

A projektről bővebb információt a www.geohidroterv.hu oldalon olvashatnak.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.