A Shell Eco-marathon versenyt 34. alkalommal rendezték meg olyan egyetemisták és középiskolások számára, akiket érdekel a jövő mobilitása és az energetikai kihívások megoldása. A diákok nemcsak megtervezik és megépítik saját üzemanyag-takarékos járművüket, de élesben teszik próbára saját fejlesztésüket a nemzetközi mezőnyben.
A verseny során a csapatoknak egy 945 méter hosszú utcai pályán 15 kört kell teljesíteniük csupán 1 liter üzemanyaggal, vagy 1 kWh villamos energiával, mindezt úgy, hogy közben tartják az előírt 25 km/h átlagsebességet. A cél, hogy kiderüljön, melyik csapat autója tudja a legnagyobb távot megtenni a legkevesebb energiával. Minden kategóriában összesen négy próbálkozásuk lehet a diákoknak a pályán, amelyekből a legjobbat számítják be a végső eredménynél.
A prototípus kategóriát a francia Microjoule-La Joliverie nyerte, akik 2324 km-t tettek meg a belsőégésű motorral hajtott j��rművükkel. A városi koncepció kategóriában versenyzőknek kihívást jelentett, hogy az előző évekhez képest rövidebb pályán zajlott a verseny, mert lecsökkent a gurulási idő és így többször kellett megállniuk. A francia Paul Sabatier Toulouse Egyetem INSA de Toulouse csapata ennek ellenére megdöntötte a kategóriája rekordját. Ez idén csak nekik sikerült: a diákok városi koncepció kategóriában 188 km-t tettek meg elektromos autójukkal. A Dán Műszaki Egyetemről a DTU Roadrunners csapat nyerte a belsőégésű városi koncepcióautó díját 374 km/l eredménnyel.
Magyarországról idén három – két egyetemi és egy középiskolás - csapat vett részt a kihívásban. A Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata a városi koncepció kategóriában indult elektromos járművével. Ebben a kategóriában a járművek külsőre a mindennapi autókhoz hasonlítanak, viszont a rendkívüli üzemanyag-hatékonyságuk különlegessé teszi őket. A prototípus kategóriában a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói és a KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium diákjai versenyeztek, akik a jármű tervezésénél az üzemanyaghatékonyság maximalizálását és a légellenállás csökkentését tartották szem előtt.
A legtapasztaltabb magyar csapat, a győri SZEnergy Team 11. alkalommal vett részt a Shell Eco-marathon Europe kihívásban, és a mezőny elején, 125 km/kWh eredménnyel a hatodik helyen zárta a versenyt. A négy próbálkozás során a diákok folyamatosan javítani tudtak az eredményükön, annak ellenére, hogy időközben motort kellett cserélniük a meghibásodott tengelykapcsoló miatt. „Kihoztuk az autóból a legtöbbet, minden fejlesztést megcsináltunk, ami lehetséges volt. Mindig nagyon izgalmas nemzetközi csapatok között versenyezni és látni, hogy mennyi megközelítése lehet egy feladatnak. Idén olyan csapatokkal is fel kellett vennünk a versenyt, akikkel nem számoltunk, hogy rengeteget fejlődtek az elmúlt időben.” – tette hozzá Pusztai Zoltán, csapatvezető.
A kecskeméti KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium idén teljesen új csapattal utazott Londonba a versenyre. A középiskolások két vezérléssel készültek, amelyeket a tesztelések és a próbakörök alatt folyamatosan állítottak és javítottak, hogy minél eredményesebb kört futhassanak. A harmadik futamra sikerült megtalálni a legjobb beállítást, amivel végül 347 km/kWh eredmény értek el, így a 13. helyen végeztek. „Még a futam előtt egy órával is dolgoztunk és teszteltük az autót, hogy a legjobb vezérléssel tudjunk a pályára lépni. Fontos volt, hogy mind a négy próbálkozáson mért kört tudjunk menni, és javíthassunk az előző eredményen. Büszkék lehetnek a diákjaink, hogy középiskolás csapatként a középmezőny elején végeztünk” – mondta Borsodi István, csapatvezető.
A debreceni DE MK Team harmadik alkalommal vett részt a versenyben energiahatékony járművével. A 98 km/kWh eredménnyel a 29. helyen zárta a versenyt kategóriájában. A megmérettetés nem múlt el izgalmak nélkül, az egyik tesztkör alatt összeütköztek egy másik csapattal, de folytatni tudták a versenyt. „Az idén nagyon sok első éves hallgató csatlakozott a csapathoz, akik végig lelkesek voltak és büszke vagyok rájuk, hogy a versenyen is helytálltak. Az, hogy teljesítettük a technikai előírásokat és a pályán is eredményes kört futottunk, valamint, hogy részt vehetünk a következő versenyen, már megérte a befektetett energiát” – mondta Magyari Attila, a debreceni csapat vezetője.
Shanna Simmons a Shell Eco-marathon technikai igazgatója hozzátette: „Az európai verseny - az új pályának és a londoni forróságnak köszönhetően - nagyobb kihívást jelentett a csapatok számára mint valaha. Azonban a mérnökök ezen a versenyen mindig készen állnak a megmérettetésre, és ez idén sem volt másképp. Tanúi lehettünk annak is, ahogy az első önvezető járművek tesztelték az európai pály��t. Jövőre izgalmas verseny vár ránk, amikor elindul ez a kategória is.”
A Shell Eco-marathon versenyt a Make the Future Live fesztivál keretében rendezték meg, amely a tudomány és innováció fesztiválja, és platformot biztosít a tudományos és mérnöki területen dolgozók következő generációja számára, hogy bemutassák, megvalósítsák és kipróbálják legújabb ötleteiket.
Még több információ a Shell Eco-marathonról a weboldalon, a Facebook és Twitter oldalon érhető el. A Make the Future Live-ról még többet a www.shell.co.uk/makethefuturelive weboldalon lehet megtudni.