Törökország politikai és gazdasági útkeresztez��désben - Az Akcenta CZ deviazapiaci elemzése
**Törökországnak várhatóan további súlyos gazdasági problémákkal kell megküzdenie a közeljövőben. Egyes szakértők szerint a Nyugattól és az Európai Uniótól való további eltávolodás is reális kimenetel. Hogyan van ez összefüggésben a nemrég bejelentett előrehozott választásokkal?**
Törökország az utóbbi időben alapvető változásokon megy át. Az események közül sok mögött az elnök, R. T. Erdogan áll, akinél az utóbbi években erősödnek az autoritárius elképzelések. Mostanában azonban úgy tűnik, hogy a megoldásra váró problémáinak száma növekszik. A politikai nyomáson kívül, ami például az emberi jogok megsértésével vagy a szíriai konfliktussal függ össze, Törökországnak gazdasági problémákkal is szembe kell néznie. „_A török gazdaság problémákkal küszködik, és előbb-utóbb várható, hogy az országot a gazdasági fejlődés jelentős visszaesése, vagy akár recesszió is sújthatja_.” – mondta _Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője._
A török gazdaság a folyó fizetési mérleg hiányával küzd, ez pedig a helyi központi bank devizatartalékainak csökkenéséhez vezet. A bank ráadásul rákényszerül a kamatláb csökkentésére a gazdaság támogatása miatt, ami tekintettel az utolsó negyedévekben 10% fölött mozgó magas inflációra, gyengíti a lírát. Abban az esetben, ha a gazdasági növekedés lassulása, a munkanélküliség növekedése vagy a helyi népesség vásárlóerejének csökkenése bekövetkezne, Erdogan elnök elveszíthetné támogatóinak egy részét.
Erdogan a fejleményekre azzal a követeléssel reagált, hogy idő előtti választásokat sürgetett. Végül 2019 novembere helyett már idén augusztusban választásokat tartanak Törökországban. Ezen a jelenlegi elnök pártja, az Igazságosság és Fejlődés Pártja a nacionalista Nemzeti Akció Párttal koalícióban vesz részt. A választásoktól azt várják, hogy a koalíció egyértelmű győzelmet arat majd és Erdogan elnök meg tudja szilárdítani saját hatalmi pozícióját. Nem várható, hogy az ellenzék ilyen rövid idő alatt képes legyen olyan stratégiával és személyi felállással jelentkezni, ami konkurenciája lehetne Erdogannak. Ez Törökország számára politikai és gazdasági szempontból egyaránt rossz hír.
Az autoritárius tendenciák erősödése és az országban zajló emberi jogok megsértése jelentősen rontja Törökország kölcsönös kapcsolatait a legjelentősebb üzleti partnerével, az Európai Unióval. „_Ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy Törökország csatlakozásának lehetősége az EU-hoz szóba sem jöhet. Az ország katonai intervencióira tekintettel - amelyeket ez a hatalmat ambicionáló elnök vezet - Törökországnak még néhány szankcióval is szembe kell néznie. A jövő bizonytalan, ebben a pillanatban semmi esetre sem látszik túlzottan pozitívnak_.” - mondta _Filip Přibáň_. Amennyiben az elnök az augusztusi választások során megerősíti pozícióját, várható, hogy a Nyugattól való eltávolodás vagy a demokrácia korlátozása folytatódni fog. Gazdasági szempontból Törökország valószínűleg nagy problémákkal fog küzdeni a közeljövőben.
Nyáros sokaknak csábító az a megoldás, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészítsék ki. Külföldről végzett távmunka esetén azonban érdemes tisztában lennünk néhány fontos adózása szabállyal.
Áprilistól októberig várják a sétálni és kerékpározni vágyókat az oszták főváros túraprogramjai. A bécsi Gemma Zukunft idén minden korábinál több ingyenes eseményt hirdetett meg.
Az elmúlt időszak hőhullámai kihívások elé állították a hazai vízinfrastruktúrát. A GKI friss elemzése helyzetképet ad a magyarországi vízfogyasztástról. Pánikolni még nem kell, de szemléletváltásra szükség lehet.
A magyar úszó a a Stillwater 8 sorozat kihívásai közöl immár az ötödiket teljesítette. Mányoki Attila kicsivel több mint 16 óra alatt teljesítette az 51 kilométeres távot.
Gólnélküli rendes játékidő után hosszabbításban dőlt el a világbajnoki cím sorsa. Spanyolország labdarúgó válogatottja 2010 után másodszor hódította el a legrangosabb trófeát.