A munkanélküliségi ráta decemberben 4,4 % volt. A termelői árindex decemberben 0,5%-al növekedett. A PMI index a termelő ágazatban januárban 52,2 pontról 56,5 pontra csökkent. A kereskedelmi mérleg novemberben 878 millió euró többletet mutatott.
Ingadozott a héten az euró-dollár árfolyam
A forint az euróval szemben 311,5 HUF/EUR szint körül kezdte a hetet. Ingadozó alakulása ellenére a napok előrehaladtával nyereségre váltott, csütörtökön délután már 308,5 HUF/EUR árfolyamon folyt a kereskedés a piacon. A forint ezen a héten hasonló, erősödő hullámot lovagolt meg, mint közép-európai társa, a lengyel zloty.
A forint alakulása az amerikai dollárral szemben lényegesen változékonyabb volt, ezt elsősorban az euró- dollár árfolyam nagyobb ingadozása okozta. A főbb piacokat a hét elején idegesség jellemezte, elsősorban D. Trump elnök és az általa bevezetett bevándorlási szigorítások, valamint egy sor ellentmondásos nyilatkozata miatt. Szerda este a Fed vitte a prímet, amikor ülésén védekező álláspontra helyezkedett, ezzel további veszteségeket okozva a dollárnak. Hétfőn a forint előbb 292,5 HUF/USD árfolyamra gyengült, délután azonban megfordult a trend, és a hét hátralévő részében erősebb értékek felé mozdult el. Csütörtök délután 14 óra körül 285,5 HUF/USD szinten mozgott.
A Fed nem okozott nagy meglepetéseket a monetáris politika irányvonalában
A befektetők figyelme ezen a héten az amerikai központi bank (Fed) szerdai ülésére irányult. A Fed nem nagyon lepte meg a piacokat, ill. a monetáris politika prioritásait változatlanul hagyta, ám kissé zavarba ejtőnek tűnhet a gazdaság értékelésével kapcsolatos tartózkodó álláspontja és a monetáris kondíciók szigorításának szükségessége. A kamatok változatlanul maradtak, a fő hitelkamatláb továbbra is a 0,5 – 0,75% tartományban helyezkedik el. A Fed az amerikai gazdaság kilátásain sem változtatott. J. Yellen jegybanki elnök szavai szerint a Fed megvárja, hogyan alakulnak menet közben D. Trump gazdasági tervei. Yellen azt is kijelentette, hogy az amerikai gazdaságban az utolsó decemberi ülés óta folytatódik a lassú és stabil élénkülés. A Fed lényegében még csak nem is jelezte, mikor következhet be a kamatlábak további emelkedése, habár a márciusi ülés tűnik a legvalószínűbb időpontnak e lépés megtételére. „Ugyanakkor egyrészt csökkent a márciusi kamatláb növekedéssel kapcsolatos piaci várakozás, amelyet a határidős szerződések árai implikálnak, másrészt pedig azt gondoljuk, hogy egy váratlan kamatemelés márciusban túlságosan nagy meglepetés lenne e piacok számára, amely aláásná a befektetői bizalmát a Fed döntéseinek érthetőségét illetően, és a pénzügyi piacokat nyilván erősen megrengetné. Véleményünk szerint egy ilyen forgatókönyv nem áll a Fed érdekében, és a monetáris csapok megszorítása valószínűleg még kitolódik.” – vélekedik az AKCENTA CZ szakértője.