Megkezdődött a Formula Student Hungary 2016

Ismét benépesült a Győr-Gönyű kikötő: ez a hét a 7. Formula Student Hungary hete! A nemzetközi esemény nyitónapján – élénk érdeklődés mellett – rendezték a sajtótájékoztatót, melynek lezárásaként ezúttal is sort kerítettek a pályabejáró körsétára, ám a verseny történetében először a dinamikus területre is belátogathattak a média munkatársai.

Házigazdaként, a versenyt szervező X-MEDITOR Kft. ügyvezető igazgatója, Pintér-Péntek Imre köszöntötte a résztvevőket, büszkén beszélve arról: a Formula Student Hungary nemzetközi elismertségét a magas mutatószám (a németországi futam 1-es szorzójához viszonyítva a magyar verseny 0,92-es értéke valóban ad okot a büszkeségre) mellett az is jelzi, hogy az FS-mozgalom ikonikus alakjai ezúttal is tiszteletüket tették a versenyen. Külön megemlítette a versenysorozat atyjaként számon tartott ausztrál Pat Clarke, valamint a szabályalkotó testületet vezető, amerikai Steve Sayovitz nevét. Az immáron hetedik magyar versenyről szólva elmondta, hogy a háromszoros túljelentkezés mellett aligha meglepő, hogy alig két másodperc alatt beteltek a helyek. Külön kifejezte örömét, hogy a résztvevők között négy magyar csapatot is üdvözölhetnek – érkezett autó és hallgatói csoport a győri Széchenyi István Egyetemről, a Budapesti Műszaki Egyetemről, a Miskolci Egyetemről és a Kecskeméti Főiskoláról. Végezetül az ügyvezető két dilemmát is megosztott a hallgatósággal. Egyrészt azt, hogy lehet-e valós versenykörülmények között megmérettetni az FS-autókat. Másrészt azt, hogy mikor egészülhet ki a verseny az intelligens járművek kategóriájával…

Dr. Palkovics László oktatási államtitkár – miután elmondta, hogy ez idáig valamennyi FSH-versenyre ellátogatott – arról beszélt, hogy az autonóm járművek esetleges megjelenése pontosan jelzi, hogy még szélesebbek a Formula Student lehetőségei annál, mint amit eddig gondoltak. Utalt arra, hogy szinte napra pontosan öt esztendeje ugyanitt beszéltek arról, miképpen nézzen ki Magyarországon a duális képzési rendszer. Hozzátette: amit akkor szakmai körben kitűztek, végeredményben sikerült megvalósítani, amiben bizonyos értelemben az FSH-nek is szerepe van. Mint mondta, egy ilyen verseny, melyben az együttes tudás szerepe kiemelten fontos, az oktatási rendszer számára is követendő példa. Kiemelte a szakgimnáziumok létrejöttének fontosságát, amely a szakma elsajátítása mellett a gimnáziumokhoz hasonló módon lehetőséget biztosít a diáknak arra, hogy tanulmányait felsőoktatási intézményben folytassa.

Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – aki szemgyulladása ellenére is fontosnak érezte a részvételt – miután gratulált a szervezőknek, s mindenkinek, aki egy ilyen színvonalú verseny lebonyolításában szerepet vállal, ugyancsak a duális képzés fontosságáról beszélt. A kamara nem véletlenül ösztönzi a kormányzatot jó ideje arra, hogy a gazdaságot és a tudást minél szorosabban össze kell kapcsolni. S hogy ezt országszerte egyre többen így gondolják, arra jó példa, hogy a felsőoktatásban elindított duális képzésre jelentkezők száma rövid idő alatt megtízszereződött. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elkötelezett a szakgimnáziumi képzés mellett is, amely a szakma megszerzése mellett átjárást biztosít a felsőoktatás irányába is.

Dr. Csörgits Lajos, Győr Megyei Jogú Város aljegyzője Borkai Zsolt polgármester és az önkormányzat nevében köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. és a Széchenyi István Egyetemmel közös „A jövő Győrben épül” szlogen a szeme előtt válik valóra, hiszen a tizenhat országból érkezett csapatok az autóikra vonatkoztatva éppen ezt teszik. Mint mondta, az elmélet gyakorlatban történő hasznosítása nem csupán a hallgatóknak fontos, hanem a gazdaság szereplőinek, s persze annak a városvezetésnek is, amely az oktatás és a gazdaság összefogását kiemelten támogatja. Az sem véletlen, hogy Győr a kezdetektől a Formula Student Hungary mellett áll, s bíznak abban, hogy ez a verseny a jövőben tovább öregbíti a város hírnevét, s nemzetközi szinten is még ismertebbé teszi.

Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora úgy fogalmazott: miután immáron hat éve Győrött rendezik a világ egyik legjobb versenyét, fontosnak érezték, hogy ezen saját autóval győri csapat is megmérettesse magát. S miután az Audi Hungariával közösen elhatározták, viszonylag rövid időn belül rajthoz is állhattak. Párhuzamot vont azzal, hogy az egykori halászfaluban felépített KTMF mára Győr-Révfalu büszkeségévé vált, egy olyan modern kampusszá, melynek nemzetközi színtéren is meg kell méretnie magát. Ahogy teszik azt például az FSH versenyén, amely a gazdaság és az oktatás közti együttműködés, valamint a triális képzés szép példája. Beszélt a magyar kormány és Győr városának támogatásával megépülő új kollégiumukról is, mely jelzi az egyetem és annak jövője iránt tanúsított bizalmat. Ezt a bizalmat hálálják meg például a Formula Student Hungary támogatásával, mellyel ugyancsak a közös jövőt építik.

Kolossváry Tamás, az Arrabona Racing Team csapatvezetője „bennfentesként”, azaz hallgatói szemmel beszélt az FS-mozgalomról, s az elért eredményeikről. Azzal kezdte, hogy immáron harmadik alkalommal kapnak visszajelzést a magyar viadalon arról, hogy milyen munkát is végeznek. Persze, amire jelen pillanatban a legbüszkébbek, az a németországi FS-versenyen a múlt héten elért 17. hely, amit többre értékelnek, mint a bemutatkozó évükben aratott oroszországi győzelmet, hiszen a német verseny Európában szakmailag mégiscsak a legkiemelkedőbbnek számít. Hozzátette: a Formula Student a lehetőségek tárházát jelenti a hallgatók számára. „Kis cégként” működve sokrétű és összetett feladatot követel az abban szerepet vállalóktól, akik már egyetemistaként szembesülhetnek az élet kihívásaival, a gyakorlati problémák megoldásával. Nagyon sok hasznos tapasztalatot szerezhetnek, ami években mérhető előnyt jelent azokkal szemben, akik kihagyják az ilyen lehetőségeket. A győri modell egyébként egyedülálló abban a tekintetben is, hogy az Arrabona Racing Team autójában kifejezetten FS-autóhoz kifejlesztett SZEngine-motor dobog. Bátran nevezhető példaértékűnek a Széchenyi István Egyetemen ily módon megvalósuló együttműködés!

Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja a szakképzett munkaerő fontosságára utalva említette azt, hogy az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. már tíz esztendeje dolgozik azon, hogy ezen a területen is eredményeket érjen el. A képzésben való szerepvállalást tekintve másfél éve jutottak el addig, hogy a győri egyetemen immáron önálló karral büszkélkedhetnek, amely nem mellesleg a leendő járműmérnökök legnagyobb magyarországi képzőhelyének számít. A Formula Student Hungary kapcsán megemlítette: a világszínvonal jön évről-évre Győrbe, amely a cégek személyügyi munkatársai számára az utánpótlás biztosítása szemszögéből nézve ideális „vadászterület”.

Pat Clarke – aki műszaki tanácsadóként az FS-mozgalom egyik legismertebb szereplője – tavaly még az egyik legszórakoztatóbb, leghangulatosabb versenynek nevezte a győrit, ezúttal módosított véleményén. Szerinte, miközben a Formula Student Hungary megőrizte egyedülállóan kellemes hangulatát, az oktatási célnak is tökéletesen eleget tesz, amely mégiscsak az egyik legfontosabb aspektusa egy ilyen megmérettetésnek.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.