Női kézilabda Eb: A dánok taktikája simán legyőzte Magyarországot

A magyar női kézilabda válogatott Dánia elleni mérkőzése a továbbjutás (az elődöntőbe, vagy legalábbis a budapesti helyosztókra) szempontjából fontos meccsnek ígérkezett. Bár a végeredmény, azaz Dánia 23-20 arányú győzelme szoros meccset sejtet, valójában ez egy sima mérkőzés volt. Nagyon sima.

Az elején a szokásos erőtlen kezdést produkálták a lányok, a dán csapat el is ment 3-0-ra. Azonban az ismét remekül védő Kiss Éva, és a gólerősen kezdő Tomori Zsuzsanna meccsben tartották a csapatot. Amikor végre feljöttünk egy gólra, a dán szövetségi kapitány, Jan Pytlick meglépte azt a taktikai húzást, hogy lehozta a kapust, és megkülönböztető mezben egyel több mezőnyjátékost küldött a pályára. Emberhátrányban ezt az egyenlő létszámú támadások miatt sok csapat alkalmazza, azonban a dánok teljes létszámnál lépték meg ezt az egyébként kockázatot is magában hordozó (üres a kapu) taktikai húzást. A megkülönböztető mezt többnyire az irányító Kristina Kristiansen viselte, a dán támadósor pedig két beállóval dolgozott. Erre a létszámelőnyös támadásra (7 dán játékos rohamozza a 6 tagú magyar védelmet), és úgy alapvetően az egész taktikára a magyar csapat nem talált ellenszert. Az egész mérkőzésen nem talált. Pytlick ugyanis, miután látta, hogy nem tudunk mit kezdeni ezzel a játékrendszerrel, az első félidő közepétől a meccs végéig ezt használta, azaz 45 percen keresztül üres kapuval a hátuk mögött vezették támadásaikat az északiak.

Súlyos vereség csak amiatt nem lett belőle, mert Kiss Éva végig parádésan védett a meccsen, számos ziccert megfogott, még két hétméterest is kivédett. A magyarok közül csak Tomori Zsuzsanna, Tóth Gabriella és Triscsuk Krisztina játékában volt benne a gól, ami ezen a szinte kevésnek bizonyult. A bátortalan j��tékunkat az is tetézte, hogy a labdaszerzéseink után nem tudtuk kihasználni azt, hogy az ellenfélnek üres a kapuja, egyszerűen nem merték a játékosok egész pályáról kapura dobni a labdát, mindössze két találatunk született az üres kapunak köszönhetően.

A dánok taktikájára egyszerűen nem találtunk ellenszert, a rendkívüli magyar kapusteljesítmény és a sok kimaradt dán helyzet eredménye az, hogy csak három góllal kaptunk ki. Az elődöntős szereplés ezzel biztosan elúszott, az utolsó, Norvégiai elleni meccsen pedig pontokat kell szerezni ahhoz, hogy a csoport harmadik helyét, ezáltal a budapesti végjátékban az ötödik helyért lejátszandó mérkőzést elérjük. Az a meccs egyáltalán nem lesz könnyű, Norvégia eddig 100%-os az Európa-bajnokságon, és többek között ezt a dán csapatot is legyőzte.

 

A Magyarország-Dánia mérkőzés mellett további két találkozót játszottak a középdöntős csoportunkban. Lengyelország, bár sokáig vezetett, végül alulmaradt a jóval esélyesebb norvégokkal szemben. Románia viszont hatalmasat küzdve, és az ellenünk is nagyszerűen védő Ungureanu bravúrjainak köszönhetően legyőzte Spanyolországot. Ez az eredmény egyébként kedvező lett volna a magyar válogatott számára, ha meg tudja verni Dániát, ami sajnos nem következett be.

A csoportot Norvégia vezeti 8 ponttal, ezzel biztosan csoportelső. Dánia 5 egységgel áll második helyen. Magyarország és Spanyolország 4-4, Románia 3 pontot gyűjtött eddig, a lengyelek még nem szereztek pontot a középdöntőben. A második, elődöntőt érő helyezésre már csak Dániának és Spanyolországnak van esélye, mivel egymás elleni eredmény szempontjából mindkét válogatott jobban áll a mieinknél. Magyarország csoportjában a legjobb esetben harmadik, legrosszabb esetben ötödik helyen végez. Az Eb előtti célkitűzés a legjobb 6 közé jutás volt, ehhez meg kell szerezni a csoport harmadik helyét. Nem lesz könnyű feladat.

Többéves mélypontra süllyedt Magyarországon a befektetési célú lakásvásárlást tervezők aránya, a szakértők szerint főleg a kiugró hozamot kínáló állampapírok miatt. A következő egy évben így a saját célra vásárlók lehetnek kedvező helyzetben.

Áprilisban tovább folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 4,2 százalékkal nőtt márciushoz képest. A BÉT-en új cég is debütált a múlt hónapban, és ETF_bevezetésre is sor került.

A magyar futóközösség számára talán kevésbé ismert, Csehország-szerte azonban népszerűnek számít a Brno Félmaraton. Az idei versenyre április 14-én vasárnap, nyárias melegben került sor a Brnoi Nemzetközi Vásár területén. A rendezvényen több mint ezer futó gyűjtögette a kilométereket.

A Magyar Sport Napja alkalmából bemutatták azokat a ruhakollekciókat, amelyeket a párizsi ötkarikás játékokon viselni fog a magyar csapat. 80 nappal az olimpia megnyitója előtt bejelentették a két csapatkapitányt is.