Újabb oldalazós hetet tudhat maga mögött a BUX

Elenyésző, 0,04 százlékos csökkenéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde elsőszámú indexe. A BUX vezető részvényei felemás eredményeket produkáltak a héten.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elsőszámú részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 0,04 százalékkal mérséklődve, 107 255,57 ponton zárt pénteken. Az összforgalom heti összevetésben 118,489 milliárd forintról 88,577 milliárd forintra csökkent, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.

Hétfőn a vezető részvények vegyesen teljesítettek, a BUX pedig minimális emelkedéssel kezdett, majd kedden jelentősen csökkent a kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására. A hét közepén az ukrajnai háború lezárásáról szóló hírek hatására a befektetők bizakodni kezdtek, így a BÉT-en is fellendült a kereskedés. A lendület csütörtökön még kitartott, de a hét utolsó kereskedési napja ismét csökkenéssel fejeződött be a BÉT-en.

Heti összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. a tőzsdét befolyásoló események közül kiemelte, hogy céláremelés érkezett az OTP-re, amelyet így most az árfolyamát követő 17 elemző közöl 14 javasol vételre, 1 tartásra, 2 pedig eladásra, a medián célárfolyam 35 250 forint.

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel a jövőre esedékes bérfejlesztésről és az elbocsátásokról, amelyek összesen csaknem 8 milliárd forint többletkiadást okoznak.

A héten az Alteo és az AutoWallis tett közzé negyedéves jelentéseket, mindkét társaság veszteségről számolt be emelkedő árbevétel mellett.

A vezető részvények közül:

  • A Mol árfolyama 0,92 százalékot esett vissza heti összevetésben, pénteken 3018 forintra csökkent, forgalma megközelítette a 12 milliárd forint.
  • Az OTP 1,77 százalékkal erősödött a jéten, a bankpapír jegyzése 32 740 forintra emelkedett, összforgalma meghaladta az 56 milliárd forintot.
  • A Richter Gedeon 1,13 százalékot veszített az értékéből, 9615 forinton fejezte be a hetet, forgalma több mint 10,173 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom részvényei 1,49 százalékkal gyengültek, 1714 forinton zártak, 3,63 milliárd forintos összforgalom mellett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,26 százalékkal csökkenve, 10 259,79 ponton fejezte be a hetet.