Rossz hírt kapott a hazai kerékpársport: megszűnik az Epronex-Hungary

Tíz szezon után lehúzza a rolót az Epronex-Hungary kerékpárcsapata. A kontinentális besorolású csapat az elmúlt években több szép eredményt is elért, és rendszeres résztvevője volt a Tour De Hongrie-nak.

Megszűnik az Epronex-Hungary kerékpárcsapat, mivel 2026-ra nem tudta előteremteni a működéshez szükséges anyagi feltételeket – írta a velo.hu szakportál. A 2016-ban alapított csapat a 2023-as idény óta működött kontinentális istállóként, ez a harmadik szint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnél (UCI), és ebben a kategóriában idén három magyar csapat szerepelt.

A sport fejlődése és rendkívüli ütemben való gyorsulása, a technikai háttér, az infrastrukturális beruházások és nem utolsó sorban a magasan jegyzett versenyeken való részvétel, ahol Pro, vagy akár World Tour bejegyzésű csapatokkal kell megmérkőzni, évről évre egyre több anyagi forrás bevonását követelte, így a jelen év végeztével arra a döntésre jutott a csapat vezetése, hogy lezárja az Epronex kerékpáros projektet, mert elérte azt a csúcspontját ahonnan már nem tud továbblépni az aktuális hazai finanszírozási feltételek mellett – írja közleményében a kerékpárcsapat.

Ahogyan azt a Tour de Hongrie közösségi oldala kiemelte, az Epronex öt alkalommal vett részt a magyar körversenyen, 2023 óta kihagyhatatlan tagja volt a mezőnynek. Versenyzői Rózsa Balázs és Istlstekker Zsolt révén több alkalommal is viselték a legjobb magyarnak járó fehér trikót.