Az Európai Unió tagállamainak állampolgárai, köztük a magyarok is, április második óta immár csak előzetes regisztráció után léphetnek be az Egyesült Királyság területére. Az Elektronikus Utazási Engedély (ETA) kiváltására március 5-e óta van lehetőség. Habár a változás elsőre aggodalmat keltett az utazók körében, azonban az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy az új rendszer nem gördít komoly akadályt az utazásokat tervezők elé.
Maga az engedély 16 fontba, vagyis nagyjából 7600 forintba kerül. Az ETA a mobileszközökre letölthető UK ETA alkalmazás használatával igényelhető a leggyorsabban és a legegyszerűbben, valamint a brit kormány honlapján is folyamodhatnak elektronikus beutazási engedélyért az érintettek. Az ETA két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi ideje alatt korlátlan számú nagy-britanniai beutazást tesz lehetővé, esetenként legfeljebb hat hónapra.
Nagy Szilvia, a Vár a Világ utazási iroda ügyvezetője kiemelte, hogy az ETA nem vízum, hanem digitális beutazási engedély, amellyel a brit hatóságok már az utazás előtt ellenőrizni tudják a beutazni szándékozókat, és ez gyorsabbá és gördülékenyebbé teszi a határátlépési folyamatot. Tapasztalatai szerint az engedély beszerzése gyors és egyszerű folyamat.
A regisztráció nagyjából öt percet vesz igénybe, ha minden szükséges adat és dokumentum kéznél van. Az utasaink körében eddig nem volt rá példa, hogy valaki ne kapta volna meg az engedélyt
– számolt be tapasztalatairól a szakértő.
A brit kormány adatai alapján az alkalmazáson keresztül beadott kérelmek többségéről perceken belül döntés születik, bár hivatalosan akár 3 munkanapig is eltarthat a feldolgozás.
A fiatalok hamar megtanulták a rendszert
Az utazási iroda tapasztalatai szerint a fiatalabb utazók és diákcsoportok könnyedén kezelik a rendszert, mivel az angol nyelv ismerete és az applikációk használata számukra természetesebb. Ugyanakkor az idősebb korosztályok tagjai számára hasznos lehet a segítség.
Nagy Szilvia szerint egyes esetekben a fényképfeltöltés okozhat problémát, ha a rendszer nem tudja megfelelően azonosítani az útlevélképet. Érdemes figyelni arra, hogy az engedélyhez jó fényviszonyok között készítsük a fotót, ne legyen rajta mosoly, árnyék vagy zavaró háttér, az útlevélképtől ne legyen jelentős eltérés
– tanácsolja a Vár a Világ utazási iroda ügyvezetője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ha az útlevél már csak rövid ideig érvényes, érdemes újat igényelni a regisztráció előtt, mivel az ETA két évre szól, és így kihasználható a teljes időszak.
Bár az emberek jellemzően nem örülnek az új adminisztrációs terheknek, a szakértő szerint az ETA bevezetése nem fogja csökkenteni az utazások számát. Nagyon sok országban van hasonló regisztrációs kötelezettség, és annak idején a Covid-regisztráció ennél sokkal több időt és energiát igényelt
– emelte ki Nagy.
Az utazási irodák felkészültek arra, hogy időben felhívják az utasok figyelmét a kötelezettségre, így elkerülhető az a kellemetlenség, hogy valaki csak az útlevélellenőrzéskor szembesüljön a hiányzó engedéllyel. A tapasztalatlanabb, nyelvismerettel nem rendelkező utazóknak mindenképp ajánlott olyan szolgáltató segítségét igénybe venni, akinek van tapasztalata az Egyesült Királyságba történő utaztatásban.
Tudnivalók az ETA igényléséről
A UK ETA nevű alkalmazás letölthető a Google Play vagy az Apple App Store áruházakból.
A kérelmezéshez szükséges dokumentumok:
- Az útlevél, amellyel az ügyfél az utazást tervezi (nem másolat vagy digitális útlevél)
- Érvényes e-mail cím
- Digitális fizetési mód (Visa, Mastercard, American Express, JCB, Apple Pay vagy Google Pay)
Az alkalmazás használata során fényképet kell készíteni az útlevélről és a kérelmező arcáról. Az igényléshez nem szükséges megadni az utazás részleteit. Ha valaki nem tudja használni az alkalmazást, online is benyújthatja kérelmét a brit kormány hivatalos weboldalán.
Az Egyesült Királyságba utazásnál kiemelten fontos, hogy minden utazónak, így a csecsemőknek és gyermekeknek is rendelkeznie kell ETA-val. A családtagoknak egyénileg kell a kérelmeket benyújtaniuk, és így előfordulhat, hogy a döntések is különböző időpontokban érkeznek meg.