Remek magyar szerepléssel zárult a Budapesten megrendezett öttusa világkupa-verseny, a férfiak és a nők is szépen csillogó éremmel kedveskedtek a hazai közönségnek.
A szombaton megrendezett női döntőben komoly létszámban voltak jelen a magyarok, a 18 fős mezőny csaknem egyharmadát ők alkották, mivel 5 magyar lány is bekerült a legjobbak közé.
Az olimpiai bajnok Gulyás Michelle a jól sikerült, 20 győzelemmel zárt szerdai rangsoroló vívásnak köszönhetően kedvező kiemelést kapott a táblavívásban, melyben öt tusig, vagy egy percig tartanak az asszók. Ebben az elődöntőig jutott, harmadik lett, amiért 238 pontot kapott. A megújított számban a különböző szakaszok különböző pontszámokat érnek, azokon belül pedig a körvívás eredménye alapján határozzák meg a sorrendet, ami ugyancsak pontkülönbséggel jár.
Az új számban, az akadályversenyben (OCR) hatvanöt másodpercért jár 250 pont, jobb, illetve három pontot jelent minden másodperc pluszban, vagy mínuszban. Az egyes elemeknél hiba – leesés, lelépés – esetén először figyelmeztetés, másodszor pedig kizárás jár.
Az idei első világkupán, Kairóban negyedik Gulyás Michelle ebben is remekelt, 38.91 másodperccel negyedik lett. Ezt követően a 200 méteres úszásban 2:13.54 perccel a második legjobb volt, így a lövészetekkel kombinált 3000 méteres futást harmadikként kezdhette meg, négy másodperccel az egyiptomi Farida Halil és eggyel az olasz Aurora Tognetti mögött. Utóbbit hamar utolérte, de a táv felénél már az egyiptomi ellenfelét is megelőzte a BOK Csarnok közönségének nagy örömére. Végig jó tempóban futott és három sorozatban jól is lőtt, a végén pedig még az is bőven belefért neki, hogy utolsóra valamivel több időt töltött a lőállásban. A zárókörénél nagy fölénnyel érkezett vissza a csarnokba a szabadtéri szakasz teljesítése után és – a kombinált számban a hatodik eredményt elérve – simán győzött.
A csupán 14 éves Farida Halil lett a második, a harmadik helyre pedig a francia Coline Flavin jött fel.
Kimagasló teljesítményt nyújtott a kombinált számban a csapattal az elmúlt évben világbajnok Bauer Blanka, aki a 13. helyről kapaszkodott felé az ötödikre a legjobb lövészetes futással, 10:58.54 perces eredménnyel. Előzőleg vívásban a nyolcaddöntőben kapott ki, OCR-ben valamivel 48 másodperc fölött ért célba, ezzel itt 13. volt. Az úszás után összesítésben is a 13. helyen állt.
A tavaly egyéniben vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik Guzi Blankának vívnia kellett a 16-os táblára kerülésért, de ez nem jött össze neki. Az akadálypályán a hetedik idővel, 41 másodperc alatti eredménnyel ment végig, majd úszásban negyedik lett, a kombinált szám előtt pedig nyolcadik volt. Végül ebben a pozícióban is ért célba, pedig közben már több hellyel előrébb is futott, az utolsó lövészete azonban nem sikerült neki.
Eszes Noémi vívásban döntőbe jutott, így a második legjobb pontszámmal, 244-gyel fejezte be az első számot, aztán az akadályokon is szépen ment végig, 46 másodperc alatti idővel a középmezőnyben végzett. A kombinált számban is jól küzdött, végül 12. lett. Közvetlenül mögötte ért célba Mészáros Emma, aki vívásban nem jutott fel a 16-os táblára, az akadálypályán viszont a magyarok közül a legjobbként, összességében a harmadik eredménnyel, 38.70 másodperccel ment végig. Az úszásban ő volt 18., a kombinált számban pedig ő is szépen versenyzett, és 13.-ként ért célba.
A férfiak versenyében csak egy honfitársunknak szurkolhatott a hazai közönség. Az idei első világkupán, Kairóban a második helyen végző Koleszár Mihály a 21 győzelemmel zárt csütörtöki rangsoroló vívásának köszönhetően kedvező kiemelést kapott a táblán, melyben öt tusig, vagy egy percig tartanak az asszók. Ebben megint kiemelkedően szerepelt, a döntőig jutott. A megújított számban a különböző szakaszok különböző pontszámokat érnek, azokon belül pedig a körvívás eredménye alapján határozzák meg a sorrendet, ami ugyancsak pontkülönbséggel jár.
A lovaglás helyére bekerült akadályversenyben a magyar versenyző 32.03 másodperccel a mezőny közepén, a kilencedik helyen zárt, majd a 200 méteres úszásban 2:06.03 perccel tizedik lett, a kombinált szám előtt pedig második volt, 25 másodperccel Mohamed el-Askuar mögött vághatott neki a lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásnak. Az egyiptomit gyorsan utolérte és meg is előzte, de mögötte is fokozatosan zárkóztak fel az ellenfelek. A legnagyobb tempóban a kilencedikként startoló, szintén egyiptomi Mutaz Mohamed futott és lőtt, az utolsó körben már ő haladt az élen, míg Koleszár a francia Ugo Fleurot-val és a fehérorosz Akim Gnedcsikkel küzdött.
A végén, az utolsó kültéri szakasz teljesítése után a BOK Csarnokba másodikként beérkező Fleurot-val hajrázott és gyakorlatilag egyszerre dobták be magukat a célba. A versenybíróság hosszasan elemezte a befutás felvételét, végül azonos pontszámmal Koleszárt hozták ki másodiknak. A kombinált számban 10:21.63 perccel a hetedik eredményt érte el.
Minden számból kihoztam a maximumot, természetesen elégedett vagyok. Színvonalas verseny volt, nagyon elfáradtam. Ez a csodálatos ebben, hogy az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, mi a végeredmény. Én teljesítményorientált vagyok, az volt a fontos, hogy az egyes számokban mit érek el. Az, hogy ez a végén ezüst lett, nem is hab a tortán, hanem cseresznye a habon
– nyilatkozta a versenyt követően Koleszár Mihály.
Öttusa világkupa, Budapest
Női verseny:
- Gulyás Michelle (Magyarország) 1476 pont
- Farida Halil (Egyiptom) 1462 pont
- Coline Flavin (Franciaország) 1455 pont
- Bauer Blanka (Magyarország) 1431 pont
- Guzi Blanka (Magyarország) 1419 pont
- Eszes Noémi (Magyarország) 1401 pont
- Mészáros Emma (Magyarország) 1392 pont
Férfi verseny:
- Mutaz Mohamed (Egyiptomi) 1576 pont
- Koleszár Mihály (Magyarország) 1570 pont
- Ugo Fleurot (Francia) 1570 pont