Hidat építene a Kotori-öböl fölé Montenegró

Hidat építene a Kotori-öböl fölé Montenegró

A horvátországi Peljesac híd mintájára mintájára Montenegró is fejlesztené közlekedési infrastruktúráját. A Kotori-öböl fölé épített híd 60 kilométerrel rövidítené le az utat, és jobb összeköttetést biztosítana Montenegró és Horvátország között.

Hidat építene a Kotori-öböl fölé Montenegró, ezzel egy öt évtizedes elképzelés valósulna meg az Adria-parti országban. A Gradnja.rs című, építészeti portál beszámolója szerint az Adria-Jón autópálya részeként épülő híd 1700 méter hosszú és 50 méter magas lenne, három pilléren állna, és mintegy 60 kilométerrel rövidítené le az utat az öböl két partja, Kumbore és Lustica között, illetve így összekötné a horvát határnál fekvő Herceg Novit Budvával.

A híd tervezői a horvátországi Peljesac hidat használták mintaként vizuálisan és a gyakorlati megvalósítás során is, fontos volt ugyan – ahogyan Horvátországban is –, hogy az öbölbe tartó nagy hajók is átférjenek a híd alatt.

A Kotori-öböl két partjának összekötésére több elképzelés is született az utóbbi években. Több helyszín is felmerült egy lehetséges híd felépítésére, vízalatti alagút kiépítéséről is beszéltek, illetve felvetődött az is, hogy meg kellene tartani a jelenlegi, komppal történő átkelés lehetőségét.

A megvalósíthatósági tanulmány szerint a nagyjából 200 millió eurós (80 milliárd forint) híd építése a leghamarabb 2030-ban kezdődhet meg, és várhatóan kínai hitelből valósul majd meg, ahogyan a montenegrói autópályák többsége is.

Lenduletes rajtot vett a magyarországi részvénypiac 2026-ban. A BUX index január végére, új rekordot elérve 128 831,58 pontra emelkedett, ami 16 százalékos növekedést jelent a 2025-ös záróértékhez viszonyítva.

A Veronában tartott záróünnepséggel hivatalosan is véget ért a 2026-os téli olimpia. A Milánóban és Cortina d’Ampezzóban rendezett ötkarikás játékokon új szemlélettel látták vendégül a téli sportok legnagyobb versenyét.

Egymást követő második héten zárt veszteséggel a Budapesti Értéktőzsde elsőszámú részvényindexe. A vezető részvények közül egyedül az OTP tudott erősödni.