Minimálisan csökkenő forgalom mellett tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 85 171,51 ponton zárt, 0,34 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 99,79 milliárd forint volt az előző heti 100,98 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Hétfőn átlag feletti forgalomban, új történelmi csúcson tudott zárni a hazai részvénypiac, a szintén új csúcsot elérő OTP húzta a kereskedést. Kedden viszont mínuszban zárt a BUX, és jelentősen alulteljesített az európai indexekhez képest. A hazai részvényindexre valószínűleg az hatott negatívan, hogy Donald Trump amerikai elnök ideiglenesen, 90 napra felfüggesztette az összes külföldi segélyezési programot, közte Ukrajna támogatását. A piac ezt a bejelentést úgy értékelte, hogy vélhetően nem fog olyan gyorsan megoldódni a háború lezárása, mint azt korábban gondolni lehetett.
Szerdán a kedvezőre fordult nemzetközi hangulat segítette a BUX-ot, a magyar tőzsdeindex emelkedése megegyezett az európai átlaggal. Csütörtökön viszont komolyabb korrekció bontakozott ki a BÉT-en átlag feletti forgalom mellett, a vezető részvényeknél profitrealizálás történt, csökkentek az árfolyamok. Végül a hét utolsó kereskedési napján jobban teljesített a legtöbb vezető európai tőzsdénél a budapesti börze, a jelek szerint a befektetők a magasabb kockázat mellett jobb megtérülést adó magyar piac felé fordultak.
A hét részvénypiaci eseményei kapcsán az Equilor Befektetési összefoglaló kommentárjában kiemelte, hogy az OTP pénteken engedélyt kapott a Magyar Nemzeti Banktól, ennek értelmében 2025. október 31-ig 60 milliárd forintnak megfelelő összegben jogosult saját részvényt visszavásárolni.
A vezető részvények közül:
- A Mol árfolyama 0,21 százalékot gyengült a héten, pénteken a részvény 2880 forinton zárt, heti forgalma 7,2 milliárd forint volt.
- Az OTP részvényeinek értéke 0,67 százalékkal erősödött, 23 900 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, forgalma a héten meghaladta a 69,9 milliárd forintot.
- A Richter papírjai 2,80 százalékos zuhanás mutattak be, a részvény 10 400 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 10,9 milliárd forintot.
- A legnagyobb mértékben a Magyar Telekom árfolyama nőtt, az előző hetinél 2,49 százalékkal magasabban, 1400 forinton zárt pénteken, 3 milliárd forintot kissé meghaladó heti forgalom mellett.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 7944,63 ponton zárt pénteken, 462,57 ponttal, 6,18 százalékkal magasabban az előző hetinél.