Sikeresen zárta a csonka hetet a BUX index

Erősödéssel kezdte a 2025-ös év első napjait a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX jó szerepléséből a vezető papírok többsége is kivette a részét.

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 79 775,14 ponton zárt, 0,36 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 30,2 milliárd forint volt az előző, karácsonyi hét 7,9 milliárd forintos forgalma után, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek.

Hétfőn, 2024 utolsó kereskedési napján 0,21 százalékos csökkenéssel zárt a BUX, de a magyar részvénypiac mégis elégedett lehetett, a nyugati tőzsdék ugyanis jóval nagyobb esésekkel fejezték be a napot.

Az idei első kereskedési napon, csütörtökön kedvező volt a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX 0,58 százalékos emelkedéssel zárt. Pénteken kis mínuszban, 0,02 százalékos csökkenéssel fejezte be a hetet a magyar részvényindex, de ismét felülteljesítette a nyugat-európai indexeket.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban felidézték, hogy eredményesen debütált a BÉT-en a Gránit Bank, amely a piaci kapitalizációt tekintve a hatodik legnagyobb hazai tőzsdei vállalat lett.

A vezető részvények közül a héten:

  • A Mol árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, a papír az előző hetinél 3,27 százalékkal magasabban, 2780 forinton zárt pénteken, 4,2 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • Az OTP részvényeinek értéke 1,42 százalékot esett, pénteken a bankpapír 21 540 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 18,9 milliárd forint volt.
  • A Richter 0,76 százalékkal erősödött a héten, a részvény 10 560 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 3,7 milliárd forintot.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,31 százalékos növekedést produkálva 1278 forinton zárt pénteken, forgalma a héten meghaladta az 1,5 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 6984,78 ponton zárt, 16,56 ponttal, 0,24 százalékkal magasabban az előző hetinél.

A növekvő utasforgalmi adatok és a várható további emelkedés miatt 2024 végén megkezdték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 3. Termináljának építését. A Budadest Airport tavaly több mint 17 millió utast fogadott.

Az európaiak többsége az ideinél több utazást tervez az új évre. A fenntartható utazás és a workation is egyre népszerűbb a turisták közében. Az utazni vágyók több mint fele az ideinél nagyobb költségvetéssel tervez.