A szeptemberi történelmi árvízi védekezésben a MÁV-csoport munkavállalóira is hatalmas feladat hárult. A Duna áradása miatt meg kellett védeni a Komárom–Esztergom vonal mentén a vasúti töltést, a táti vízügyi védművet és a H5-ös HÉV dunai szakaszát érintő alagutat. A MÁV-csoport több száz munkavállalója éjt nappallá téve dolgozott az árvíz sújtotta területeken, hozzájárulva a sikeres magyarországi védekezéshez. Az árvíz sújtotta területeken tanúsított helytállásukért, illetve a helyszínen végzett munkájukért – az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján – egyszeri, 200 ezer forintos SZÉP kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek – derült ki a MÁV közleményéből.
A társaság emlékeztetett, hogy a Duna magyarországi szakaszán levonult árvíz elleni védekezésben részt vevők szolgálatának elismerését az október 22-én kihirdetett kormányhatározat írja elő. Ennek értelmében nettó 200 ezer forint egyszeri pénzbeli elismerést kaptak azok a személyek, akik a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek, vagy a terepi védekezést közvetlenül irányították. A MÁV-csoportnál 332 munkavállaló dolgozott közvetlenül az árvízi terepi védekezésben, vagy irányította a terepi védekezést a helyszínen – a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján ők mindannyian részesülnek ebbe az elismerésben.
A MÁV kiemelte, hogy a SZÉP kártya juttatást az érintett – többek között pályamunkás, előmunkás, vonalgondozó, főpályamester, lakatos, felsővezetékszerelő, karbantartó, út-, híd- és vasútépítő gépkezelő – munkatársak a jövő hét folyamán kapják meg.