Egy nappal a Cyclocross Challenge szombati futama után ismét Újbudán, a Sport11 szabadidőközpontnál gyűjt össze a hazai cyclocross mezőny nagy része, ugyanis az előző napi verseny nyomvonalán vasárnap már a Magyar Kupa harmadik fordulójára került sor. A pálya sarasabb, és ezzel együtt nehezebb is lett, mint szombaton volt, így jobban próbára is tette a bringásokat.
A nők versenye szinte már az első körben eldőlt, az eddigi két Magyar Kupa fordulót egyaránt megnyerő Bruchner Regina hamar jelentős előny tudott kiépíteni üldözőivel szemben, és végül egy körrel előttük ért célba. A dobogó másik két fokáért is elmaradt a kemény csata, mivel Farkas Janka ezúttal hamarabb ellépett Punk Adrienntől, és magabiztosan őrizte előnyét riválisával szemben. Az U19-es lányoknál Andorkó Andrea, a master hölgyeknél pedig Hortobágyi Tímea nem talált legyőzőre.
Nagy csatát a férfi verseny első helyéért sem láthattak a nézők, a sokszoros cyclocross magyar bajnok Búr Zsolt még 43 évesen is kiemelkedik a mezőnyből, így magabiztos, több mint két perces előnnyel utasította maga mögé Kiss Benedeket. A dobogó harmadik fokára Cser Gábor állhatott fel. Az elit kategória közvetlen utánpótlását jelentő U19-ben Gudella Ádám nyerte meg a fiúk futamát.
Cyclocross Magyar Kupa, 3. forduló
Férfiak (9 kör):
- Búr Zsolt (Vialand Racing Team) 66:12 perc
- Kiss Benedek (Superior Racing Team) 2 perc 26 másodperc hátrány
- Cser Gábor (GESU Bikewear Cycling Team) 5 perc 24 másodperc hátárny
Nők (5 kör):
- Bruchner Regina (GreenZone-ZKSE) 45:33 perc
- Farkas Janka (Team Cookina ASKÖ ARBÖ Graz) 41:44 perc (4 kör)
- Punk Adrienn (Joyride Cycling Team) 42:38 perc (4 kör)