Ambiciózus célokkal vágnak neki a sakkolimpiának a magyar csapatok

Ambiciózus célokkal vágnak neki a sakkolimpiának a magyar csapatok

A szerdán rajtoló megmérettetésen három-három férfi és női csapatnak szurkolhatunk. A budapesti sakkolimpiára a legnagyobb sztárok is visszatértek a válogatottba.

Az magyar férfi A válogatott a legjobb hatba, a női A válogatott pedig a legjobb tízbe kerülést tűzte ki célul a 45. Sakkolimpián. A szeptember 11 és 23 között zajló versenynek Budapest a házigazdája.

Jó érzés újra egy csapatban lenni a közös célért. A kilencedik kiemelés a mienk, azaz az élmezőnybe tartozunk és szeretnénk ott is zárni. A legjobb hat közé kerülés már siker lenne. A felkészülés kiválóan sikerült a több edzőtábornak köszönhetően – utalt a hétfői sajtótájékoztatón Rapport Richárdra és Lékó Péterre, a válogatott két nagy visszatérőjére Ács Péter, aki immár szövetségi kapitányként segíti a válogatottat.

A szakvezető hozzátette, hogy az első csapatban a két hazai klasszis mellett a harmadik táblán a tavaly Magyarországra költözött, orosz születésű Szanan Szjugirov szerepel majd, a válogatottat pedig a kieséses világbajnokságon nyolcaddöntős, és kilencedik olimpiájára készülő Berkes Ferenc, továbbá legfiatalabbként a harmadik olimpiáján szereplő Gledura Benjamin teszi teljessé.

Rangidősként a tizedik olimpiáján asztalhoz ülő Lékó Péter elárulta, nem gondolta, hogy visszatér, mivel csak úgy látta értelmét, ha Rapport is újra magyar színekben versenyez, de nem hitte, hogy ez megtörténhet. A 45 éves nagymester, aki az első edzőtáborban még csak edzőként volt jelen, kifejtette, dupla erőbedobással kell játszania, mert éppen a visszatérésük miatt olyan játékosok estek ki a csapatból, mint Bánusz Tamás, aki így a második magyar csapatba szorult. Társairól szólva kiemelte Szjugirov tökéletes beilleszkedését, szerinte olyan, mintha évek óta a csapat tagja lenne.

A felkészülésem ugyanúgy sikerült, mint az előző világversenyekre. Remélem, az eredmények ugyanúgy igazolnak majd, mint az elmúlt években – jelentette ki a világranglistán 25. Rapport Richárd, aki az elmúlt időszakban román színekben versenyzett.

Fodor Tamás, a női csapat szövetségi kapitánya szerint a felkészülés során mindenki beletette a maximumot a munkába, éppen ezért az első tízbe várja az együttest. Az első táblán a mindössze 17 éves Gaál Zsóka szerepel majd. A válogatottat 2006 óta erősítő Hoang Thanh Trang lesz a második táblán, Terbe Julianna a harmadikon, Papp Petra a negyediken, a tartalék pedig a rutint és tapasztalatot képviselő Lázárné Vajda Szidónia lesz.

Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt években, ennek gyümölcse beérett, de remélem, tovább érik a hazai olimpián – fogalmazott a fiatal kora ellenére a világranglistán már 60. helyen álló Gaál Zsóka, aki korábban kijelentette, hogy a budapesti sakkolimpia lesz számára az év versenye.

A férfiak második csapatát irányító Medvegy Zoltán arról beszélt, hogy Boris Gelfand izraeli nagymester is segítette a felkészülést az edzőtáborban, Bánusz Tamás személyében pedig olyan játékosa is van, aki már szerepelt sakkolimpián. Kiemelte, hogy a játékosok baráti társaságot alkotnak, ami mindig fontos egy csapatverseny esetében. Az U25-ös csapatot felügyelő Gonda László azt reméli, hogy fiatal csapata tíz hellyel előrébb tud végezni, mint az 54. kiemelése, azonban úgy gondolja, jó formában akár ennél is jobb szereplés összejöhet.

A második számú női csapat vezetője, Galyas Miklós és a női U25-ös együttesért felelős Csonka Balázs egyaránt azt hangsúlyozta, hogy játékosaik számára nagy ugródeszka lehet a sakkolimpia, sikernek pedig az számítana, ha kiemelési helyüknél előrébb végeznének.

A 45. sakkolimpia a keddi megnyitót követően szerdán rajtol. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap jövő kedden lesz. Minden korábbinál több résztvevő indul: a nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással. A férfiaknál és a nőknél egyaránt három-három magyar csapatnak szurkolhatunk.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.