Erősödött a héten a BUX index

A gyorsjelentések hetén valamennyi blue chip erősödéssel zárta a hetet, felfelé húzva ezzel a Budapesti értéktőzsde vezető indexének értékét.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1199,71 ponttal, 1,76 százalékkal emelkedett a héten a múlt pénteki záráshoz viszonyítva, így 69 201,95 ponton, új történelmi csúcson zárt. Az összforgalom 46,306 milliárd forintról 59,474 milliárd forintra nőtt heti összevetésben. Az összes vezető részvény erősödött.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában a BÉT-en jegyzett vállalatok gyorsjelentéseit összegezve kiemelte, a Molt, amely felemás eredménnyel zárta az első negyedévet. Az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA 718,4 millió dollárra emelkedett, ami 2,8 százalékkal maradt el az elemzői konszenzustól. A 265 millió dolláros nettó eredmény 16 százalékkal volt alacsonyabb a várakozásoknál, de az éves alapon 42 százalékos csökkenést a nettó árbevételre kivetett éves adó elszámolása okozta.

Az OTP első negyedéves eredménye viszont meglepetést okozott. A konszolidált, korrigált adózás utáni 240 milliárd forintos nyereség több mint 8 százalékkal haladta meg az elemzői konszenzust. A nettó kamatbevétel 2,8 százalékkal múlta felül a várakozásokat, míg a nettó díj- és jutalékbevételek 2,7 százalékkal maradtak el az elemzői prognózistól, így a teljes bevétel a várakozások szerint alakult. Az emelkedő nettó kamatmarzs és a javuló kockázati költségek mellett kiemelték, hogy a külföldi leánybankok hozzájárulása a csoportszintű eredményhez 74 százalékra nőtt. A legnagyobb magyar pénzintézet folytatta a sajátrészvény- vásárlást. A héten 314 642 darab saját részvényt vásároltak, ezzel az állomány 0,71 százalékra emelkedett. Szintén az OTP-hez kapcsolódó hír, hogy az Autonomous Research 22 464 forintról 23 001 forintra emelte a bankpapír 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülteljesítés. Jelenleg 14 elemző vételre, 4 tartásra javasolja a részvényt, a medián célárfolyam 20 550 forint.

A harmadik legnagyobb magyar blue chiphez köthető hír, hogy a Patria Finance vételi ajánlással, 12 640 forintos célárfolyammal kezdte meg a Richter részvényeinek követését.

A vezető részvények közül:

  • A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,79 százalékkal erősödött, így 3076 forinton és 7,994 milliárd forintos heti forgalommal zárt pénteken.
  • Az OTP jegyzése 230 forinttal, 1,27 százalékot emelkedett, 18 315 forintra nőtt, heti forgalma 38,034 milliárd forintot ért el.
  • A budapesti börze legjobban teljesítő papírja a Richter volt a héten. A gyógyszercég részvénye 315 forintot, 3,37 százalékot emelkedve 9650 forintos záró árfolyammal és 8,679 milliárd forintos forgalommal fejezte be a hetet.
  • A Magyar Telekom részvényei 7 forinttal, 0,76 százalékkal erősödve 932 forinton zártak 2,268 milliárd forintos összforgalom mellett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 24,82 pontot, 0,41 százalékot erősödve, 6031,91 ponton zárt pénteken.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.