Lejtmenetben zárta a hetet a BUX

A múlt heti rekord után visszafelé korrigált a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX gyengélkedéséből a Magyar Telekom kivételével a vezető részvények is kivették részüket.

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 65 045,06 pont zárt pénteken, 2244,01 ponttal, 3,33 százalékkal alacsonyabban az egy héttel korábbinál. A részvénypiac forgalma a héten 60,90 milliárd forint volt az előző héten elért 58,04 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójából kiderült, hogy a nemzetközi hangulat romlása közepette a múlt héten csökkenésbe váltott a BUX az előző héten elért csúcs után. A visszaeséssel szemben a Magyar Telekom papírjai tűnnek viszonylag ellenállónak, miközben a három másik blue chip árfolyama érdemben csökkent a héten.

Az Equilor a héten megemelte a Waberer's-re adott célárát. Az új célár 5022 forint részvényenként a korábbi 4211 forint után, az ajánlás továbbra is vétel. Céláremelés érkezett a Magyar Telekomra is, a Patria Finance 1080 forintról 1210-re emelte a magyar távközlési társaság részvényeire vonatkozó célárfolyamot, ajánlásuk változatlanul vétel. A héten a Magyar Telekom közgyűlésén elfogadták a menedzsment osztalékjavaslatát, amely részvényenként 44,7 forint, ezenkívül felhatalmazták a menedzsmentet, hogy a következő 18 hónapban folytassák a sajátrészvény-vásárlásokat.

Az egész héten folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat az OPT, ennek következtében a bank sajátrészvény-állománya csütörtökre a teljes mennyiség 0,71 százalékára duzzadt, ami 1 994 496 darab részvényt jelent.

A vezető részvények közül:

  • A Mol árfolyama 2,89 százalékkal gyengült a héten, pénteken 2960 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 8,85 milliárd forint volt.
  • Az OTP részvényeinek értéke 3,75 százalékkal esett, a papír 16 940 forinton zárt pénteken, 35,62 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Richter papírjai 5,7 százalékos zuhanást produkáltat, és 8855 forinton zártak pénteken, a részvény a héten 12,83 milliárd forintos forgalmat ért el.
  • A héten a Magyar Telekom 1,31 százalékkal erősödött. A részvény 927 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 1,53 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6025,4 ponton zárt a héten, ami 44,4 ponttal, 0,73 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.