Újabb bővítést jelentett be a GreenGo

Öt helyszínnel bővíti lefedettségét a fővárosi autómegosztó rendszer. A GreenGo autói többek között már Csepelen és Budafokon is elérhetőek lesznek.

A GreenGo az eddigi budapesti szolgáltatási területét öt helyszínnel bővítette, így mintegy 300 000 lakos számára vált elérhetőbbé az autómegosztás – jelentette be az autómegosztó vállalat. A bővítésnek köszönhetően immár Csepelen, Pesterzsébeten, Pesthidegkúton, Budaörsön és Budafokon is lehet a GreenGo autóival például parkolni, bérlést indítani és zárni. A társaság kiemelte, hogy járműveikkel ugyanakkor nemcsak a szolgáltatási területen, hanem az egész országban lehet közlekedni.

A GreenGo több mint 500 járműből álló flottáját csak elektromos autók alkotják. Ennek köszönhető, hogy a GreenGo indulása óta több mint 5000 tonna szén-dioxidtól kímélték meg a környezetet a felhasználók, akik már 27 millió kilométert tettek meg. Hozzátették, hogy 2022-ről 2023 végére 22 százalékkal nőtt az új és 25 százalékkal az aktív felhasználók száma. A GreenGo jelenleg több tízezres felhasználói adatbázissal rendelkezik.

A szolgáltatási területet a tervek szerint az év végéig tovább bővítik az agglomerációban, részben a felhasználók számának emelkedése, részben az árbevétel növekedése érdekében.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a GreenGo Car Europe Zrt. nettó árbevétele 2022-ben 985,63 millió forintot, 2021-ben pedig 677,929 forintot tett ki.

A car sharing vállalat 2022-ben 385,138 millió forintos, egy évvel korábban 884,226 millió forintos veszteséggel zárt. A 2023-as adatokat ugyan még nem hozták nyilvánosságra, de azt közölték, hogy tavalyi árbevételük alapján az autómegosztók piacán Magyarországon a harmadik helyen álltak. A GreenGo versenytársai a budapesti piacon a Mol Limo és a Wigo.

Mozgalmasan, és pozitívan telt az év első hónapja a pesti parketten. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX egy hónap leforgása alatt további 7,8 százalékos bővülést produkált.

Csütörtökön ismét történelmi magasságokban járt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX erős hetéhez a vezető részvények mindegyike növekedéssel járult hozzá.

A gasztronómia és a filozófia egyedi összjátékát vitte színpadra a Magyar Színház, január 31-től ugyanis felkerült a repertoárba A bor filozófiája. Hamvas Béla elmélkedése Istenről, a borról és az életről gondolatébresztő, mégis szórakoztató előadás formájában tárul a nézők elé.