A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 307,33 ponttal, vagyis 0,47 százalékkal csökkent a héten a múlt pénteki záráshoz viszonyítva, így 64 982,98 ponttal fejezte be a hetet. Az összforgalom 70,775 milliárd forintról 37,747 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.
A pesti parketten a kereskedés egész héten jelentősebb kilengések nélkül, hullámzóan alakult. A BUX a kedvezőtlenre fordult nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel kezdett, a forgalom is alacsony volt hétfőn. A következő napon a mérséklődést enyhe emelkedés váltotta föl, ám szerdán ismét visszaeséssel zárt a tőzsde. A részvényindexek Európa-szerte csökkentek, a belföldi piac kilátásait az újabb kötelezettségszegési eljárás is rontotta. Csütörtökön megint némi emelkedés következett alacsony forgalom mellett, majd pénteken valamivel nagyobb mértékben nőtt a BUX, de hiába zárt magasabban, a korábbi napok visszaesését már nem tudta ellensúlyozni a zárásig.
Az Equilor Befektetési Zrt. szokásos heti összefoglalója alapján a folytatásban segíthetik a kereskedést az újabb céláremelések. A héten a Magyar Telekom kapott két kedvező értékelést, az egyik ezer forint fölött állapította meg a társaság célárfolyamát. Az idén jelent már meg 1100 forint feletti ajánlás is a cég részvényeire.
A vezető részvények közül:
- A Mol árfolyama 28 forinttal, 0,96 százalékkal gyengült, így 2900 forinton és 4,019 milliárd forintos heti forgalommal zárt pénteken.
- Az OTP papírjainak értéke 215 forinttal, 1,26 százalékkal lett alacsonyabb, ezzel 16 850 forintra estek, összforgalmuk 22,744 milliárd forintot ért el.
- A Richter részvényei 170 forinttal, vagyis 1,76 százalékkal erősödve 9835 forinton zártak 6,837 milliárd forintos összforgalom mellett.
- A Magyar Telekom 12 forintot, 1,54 százalékot gyengülve 765 forintos záró árfolyammal és 1,733 milliárd forintos forgalommal fejezte be a hetet.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3,33 pontot, 0,06 százalékot veszítve, 5658,15 ponton zárt pénteken.