Tovább menetel 2024-ben a BUX

Az idei második kereskedési hetet is emelkedéssel fejezte be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények többsége szintén sikeres hetet zárt.

Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 63 628,13 ponton zárt pénteken, 2173,51 ponttal, 3,54 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A BUX pénteken ismét új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést, a héten negyedszer. A részvénypiac heti forgalma 65,3 milliárd forint volt az előző heti 33,6 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti kommentárjában felhívta a figyelmet, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hazai részvénypiac a héten. Az OTP és a Magyar Telekom árfolyama kilőtt, a Richter is fontos ellenállási szint áttörésével próbálkozik. A Mol viszont beszorult egy szűk sávba, de hamarosan itt is nagyobb elmozdulás indulhat. Az Equilor a hét eseményeivel kapcsolatban felidézte, hogy céláremelés érkezett az OTP-re. A Raiffeisen Bank 12 700 forintról 18 700 forintra emelte az OTP Bank részvényeire vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel. Az OTP-t követő elemzők közül jelenleg 14-en vételre, 2-en tartásra javasolják a részvényt, a medián célárfolyam 18 475 forint. A legmagasabb, 23 150 forintos célárfolyamot az HSBC adta november végén.

Az elemzésben kitértek arra, hogy OTP és Mol részvényeket vett az Unity Vagyonkezelő Alapítvány. Csányi Sándor érdekeltsége a szerdai kereskedésben 25 ezer OTP részvényt és 50 ezer Mol részvényt vásárolt, az átlagár 16 491 forinton, illetve 2823 forinton alakult. Csütörtökön további 35 ezer Mol részvényt vettek, 2816 forintos átlagáron.

A vezető részvények közül:

  • A Mol jegyzése nem változott a héten, a részvény 7,9 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 2838 forinton zárt.
  • Az OTP árfolyama 6,61 százalékot emelkedett. A részvény 16 930 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, 44,5 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Richter papírjai 1,21 százalékkal erősödtek a héten, pénteken 9230 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 5,1 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom értéke 6,72 százalékkal lett nagyobb, a papír 731 forinton zárt pénteken, heti forgalma 4 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 5507,04 ponton zárt a héten, ami 122,39 ponttal, 2,27 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.