A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az előző heti záráshoz képest 519,20 ponttal, 0,90 százalékkal 57 010,75 pontra csökkent. Az összforgalom 34,774 milliárd forintról 35,452 milliárd forintra emelkedett.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat ellenére a BUX emelkedése megakadt az 58 ezer pontos szintnél, majd lefordult onnan és mínuszban zárta a hetet – közölte az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában.
A BÉT mind a négy vezető részvényére érkezett célármódosítás a harmadik negyedévi gyorsjelentéseket követő héten. Az OTP 12 havi célárfolyamát 18 500 forintról 18 800 forintra emelte a Morgan Stanley, felülsúlyozás ajánlás mellett. A Mol célárfolyamát a Santander 2900 forintról 3200 forintra emelte, semleges ajánlás mellett, míg a Raiffeisen 2700 forintról 2500 forintra csökkentette az olajpapírra vonatkozó prognózisát eladási javaslat mellett. Az RBC Capital 12 600 forintról 12 ezer forintra csökkentette a Richter célárfolyamát, felülteljesítés ajánlás mellett, a Raiffeisen vételi ajánlás mellett 575 forintról 820 forintra emelte a Magyar Telekomra vonatkozó előrejelzését.
A vezető részvények közül:
- A Mol árfolyama a múlt heti záráshoz képest 1,13 százalékkal, 32 forinttal csökkent, pénteken 2812 forinton zárt, heti forgalma mintegy 4,9 milliárd forint volt.
- Az OTP árfolyama a héten 0,47 százalékkal, 65 forinttal esett 13 880 forintig, 18,968 milliárd forintos forgalom mellett.
- A Richter árfolyama esett a legnagyobbat. Jegyzése 2,35 százalékkal, 8730 forintra gyengült 6,360 milliárd forintos heti forgalomban.
- A blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom zárt pozitív tartományban. Az árfolyam 0,33 százalékkal, 2,0 forinttal 608 forintra erősödött.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,42 százalékkal, 70,68 ponttal emelkedve 5058,3 ponton fejezte be a hetet.