Gyenge hetet tudhat maga mögött a BUX

A nagyot zuhanó OTP-árfolyam magával rántotta a Budapesti Értéktőzsde részvényindexét.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az előző heti záráshoz képest 4,56 százalékos, vagyis 2644,27 pontos csökkenéssel, 55 376,10 ponton zárt pénteken. A részvénypiac összforgalma 64,320 milliárd forintról 89,737 milliárd forintra nőtt egy hét alatt. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.

A BUX csökkenéssel kezdte a hetet, ennek ellenére nem teljesített rosszul, mert az európai tőzsdeindexek jóval nagyobbat estek. A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint. Keddre a BÉT enyhe növekedésbe fordult át, a nyugati tőzsdéket közben továbbra is a kivárás jellemezte.

Szerdán a bizonytalanság ismét visszaeséshez vezetett, a BUX ismételt csökkenése mögött ezúttal egyértelműen az OTP gyengülése állt, vélhetően néhány nagybefektető dobta piacra a részvényeit. Szerda este végül megjelent az amerikai kamatdöntésről szóló hír, amely alapján további monetáris szigorra lehet számítani az Egyesült Államokban. A bejelentést kedvezőtlenül fogadták a nyugati tőzsdék, csütörtökön belföldön az is fokozta a piaci feszültséget, hogy a pénzügyminiszter a bankszektor adóterheinek növelését említette. A kereskedés a hét utolsó napjára se lendült föl, a BUX pénteken is csökkenéssel zárt. A részvénypiacot továbbra is a kormányzati bejelentések mozgatták, a hét utolsó kereskedési napján a költségvetési hiány esetleges növekedése miatt nyugtalankodhattak a befektetők.

A vezető részvények közül:

  • A héten a legnagyobb mértékben, 12,59 százalékkal, 1850 forinttal az OTP gyengült, heti forgalma meghaladta a 70 milliárd forintot.
  • A Mol 0,87 százalékos, 24 forintos erősödéssel, 2786 forintig jutott, több mint 7 milliárd forintos forgalomban.
  • A Richter árfolyama a múlt hetivel azonos szinten, 9200 forinton állt meg a pénteki zárásra, 6,3 milliárd forintos forgalom mellett.
  • A Magyar Telekom 1,52 százalékkal, 8 forinttal emelkedve, 533 forinton fejezte be a hetet, forgalma megközelítette a 3 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,47 százalékkal, 70,47 ponttal nőtt, 3,37 milliárd forintos összforgalomban.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.