Húszmillió forintra nőtt az azonnali fizetések értékhatára

Húszmillió forintra nőtt az azonnali fizetések értékhatára

Szeptember elsejétől újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Nemzeti Bank által 2020-ban bevezetett Azonnali Fizetési Rendszer. Az MNB stratégiai célja, hogy 2030-ra a tranzakciók kétharmada elektronikusan teljesüljön.

Idén január elsején lépett hatályba a pénzforgalom lebonyolításáról szóló rendelet módosítása, amely tartalmazza az azonnali fizetési ökoszisztéma továbbfejlesztésével (AFR 2.0) kapcsolatos kötelezettségeket és határidőket. Ennek megfelelően idén szeptember 1-jétől az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások

az eddig érvényes tízmillió forint helyett már húszmillió forint értékhatárig az év minden napján, 0-24 óráig, legfeljebb öt másodperc alatt teljesülnek az érintett pénzforgalmi szolgáltatóknál.

A rendelet értelmében 2024-ben további, a Magyar Nemzeti Bank számára fontos és rendszeresen kommunikált kötelezőség lép majd életbe. Ezek az egységes adatbeviteli módokra, úgymint a QR-kód, a deeplink és az NFC olvasási képességére vonatkoznak, valamint előírja a szolgáltatóknak, hogy biztosítsák a fizetési kérelem fogadását az ügyfeleik számára. Az egységes adatbeviteli módokhoz kapcsolódik továbbá a QR-kód szabvány megújítása is. További szabályozás, hogy az azonnali fizetési tranzakciók teljesüléséről a szolgáltatók minden esetben megfelelő módon tájékoztassák ügyfeleiket.

A jegybank az AFR alap márkát kiegészítve egységes arculati elemeket és azok felhasználását szabályozó anyagot (arculati kézikönyvet) készített, mely már nem csupán a rendelet által érintett pénzforgalmi szolgáltatók, szervezetek, hanem minden olyan piaci szereplő számára iránymutatást ad, amelyek a jövőben az Azonnali fizetésre épülő valamilyen szolgáltatást kínálnak. Az információs anyagok megtalálhatóak az MNB dedikált AFR honlapján.

2020. március 2-án indult el a jegybank által koordinált azonnal fizetési szolgáltatás, amelynek alapvető célja a hazai pénzforgalom hatékonyságának növelése, a fizetési piac és a magyar gazdaság versenyképességének javítása.

Az év minden napján 24 órában működő szolgáltatással néhány másodperc alatt lebonyolíthatóak lettek a fizetések a magyarországi fizetési számlák között,

a szolgáltatás szabályrendszere pedig lehetővé tette, hogy az alapinfrastruktúrára építve a piaci szereplők szerteágazó kiegészítő szolgáltatásokat hozzanak létre. Az azonnali fizetési szolgáltatás kapcsán létrejött új alapinfrastruktúra használatával az innovatív fizetési szolgáltatások a korábbiaknál gyorsabban és egyszerűbben kialakíthatóak.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.