Egyre kevesebben tudnak nyaralót venni maguknak

Egyre kevesebben tudnak nyaralót venni maguknak

Az árak jelentősen emelkedtek, a vevői aktivitás pedig nagyon visszaesett a nyaralók piacán. A Balaton és a Velencei-tó térsége is nagyot drágult.

Megtört az elmúlt években trenddé váló nyaralópiaci lendület az év első öt hónapjának adatai alapján. A 2022-es az előző év azonos időszakához viszonyítva a forgalom 40 százalékkal szerényebb volumenű – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb közleményéből. Soóki-Tóth Gábor, a cég elemzési vezetője elmondta, hogy ennek az a magyarázata, hogy jelentősen csökkent a befektetői célú vásárlás, másrészről pedig egyértelműen kiderült az is, hogy a többség nem kíván bajlódni a hosszú és költséges felújítással, azonban jó állapotú, felújításra nem szoruló nyaralót továbbra nem lehet olcsón vásárolni.

Ezt alátámasztja az is, hogy a jelentős keresletcsökkenés ellenére a használt nyaralók átlagára 25 százalékkal, a tavalyi 21,7 millió forintról 28 millió forintra emelkedett egy év leforgása alatt. A négyzetméterárak esetében még nagyobb drágulást mért az Otthon Centrum, a 385 ezer forintos átlag 537 ezer forintra nőtt, ami 39,5 százalékos áremelkedés.

A drámai drágulás döntő oka, hogy a rossz állapotú és kevésbé frekventált helyen lévő nyaralók iránt drasztikusan csökkent a kereslet, így az összetételhatás is erősebben tükröződik az átlagár növekedésében – árnyalta a képet az ingatlanszakértő.

A Balaton-parti települések 744 ezer forintos átlagos négyzetméterára 22 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év első öt hónapjában mért fajlagos átlag.

A legdrágább a Balaton keleti medencéje: Siófokon és Zamárdiban az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot idén. A fővárostól távolodva azonban a fajlagos ár csökken. Bár a vízpartok közvetlen közelében megmaradt a milliós négyzetméterár, 500 méteren kívül már 600 ezer forintos fajlagos ár jellemző, például Balatonszemesen és Balatonbogláron vagy a vele szemben elhelyezkedő Révfülöpön is. Ugyanakkor Balatonlellén 700 ezer, Balatonmáriafürdőn 800 ezer forint az átlagos négyzetméterár.

Tapasztalataink szerint a települések közötti árszintben kevés az eltérés, sokkal inkább meghatározó az ingatlan településközponttól, valamint tóparttól való távolsága, illetve az állapota – emelte ki Soóki-Tóth Gábor. A Balaton-felvidéken 300-450 ezer forint közötti árak jellemzők négyzetméterenként: Lesencetomajban 341 ezer forint, Felsőpáhokon 400 ezer, Nemesgulácson 450 ezer forint az átlagos négyzetméterár az idei év első öt hónapjában az Otthon Centrum tapasztalatai szerint.

Az országban a Velencei-tó közelíti meg leginkább a balatoni árszintet, azonban a fajlagos átlagár többnyire a nyugati medence árszintjével azonos, 700-800 ezer forinttal.

A Balatonhoz és a Velencei-tóhoz képest jóval alacsonyabb árak jellemzik a Tisza-tó térségét, ahol akár már a balatoni négyzetméterár harmadáért, 300-400 ezer forintért is nyaralóingatlanhoz lehet jutni. Tiszafüred és Abádszalók drágább, a köztes települések olcsóbbak. A vízparti ingatlanok négyzetméterára a település átlagának duplája, vagyis 600-800 ezer forint. Ez az érték az összes vízparti ingatlanra jellemző, az ilyen nyaralók mindenhol az adott település átlagos négyzetméteráránál kétszer drágábbak.

Az új építésű lakásokra szintén jellemző a kétszeres szorzó: Siófokon átlagosan 1,96 millió forintért hirdetnek egy négyzetmétert. A vízpartiak ebben a szegmensben is drágábbak, előfordul olyan projekt, amelynek kínálati négyzetméterára megközelíti a 3 millió forintot.

A kisebb településeken átlagosan 1,86 millió forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét. A legdrágább település Balatonakarattya, itt átlagosan 3 millió forintot kérnek az új építésű lakások négyzetméteréért. Zánka a másik véglet, a legolcsóbb, ahol az átlag 733 ezer forint. Ugyanakkor a fejlesztők igyekeznek minél közelebb építkezni tóhoz, ritka a Balaton-parttól 500 méternél távolabbi beruházás.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.