Összejött a bravúr, hazai döntetlennel csoportelső a Ferencváros

Összejött a bravúr, hazai döntetlennel csoportelső a Ferencváros

Újabb fontos pontot szerzett ez Európa-liga csoportkörében a Fradi labdarúgócsapata. A másik meccs eredményének köszönhetően a döntetlen is a kvartett első helyét és a továbbjutást jelentette.

A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata Budapesten, a Groupama Arénában 1-1-es döntetlent játszott a francia AS Monaco csapatával az Európa-liga csoportkörében, ezzel bebiztosította továbbjutását a második számú európai kupasorozatban. A fővárosi zöld-fehérek ráadásul már biztosan a csoport első helyén végeznek, ezzel a legjobb 16 között folytatják tavasszal.

A találkozón Wissam Ben Yedder sarokkal szerzett vezetést a vendégeknek a 30. percben. Az egyenlítést és a tavaszi folytatást jelentő gólt Kristoffer Zachariassen lőtte a 82. percben. Legutóbb 2004-ben a Debreceni VSC volt még versenyben magyar csapatként egy kupasorozat tavaszi szezonjában.

A nyolcaddöntőt jelentő csoportelsőséghez az is kellett, hogy a kvartett másik mérkőzésén a szerb Crvena zvezda legyőzte a török Trabzonsport.

A csoportkör utolsó, hatodik fordulójában a Ferencváros a Trabzonspor vendége lesz jövő csütörtökön.

Európa-liga, H csoport, 5. forduló:

Ferencváros-AS Monaco (francia) 1-1 (0-1)

Groupama Aréna, 20 517 néző, játékvezető: Enea Jorgji (albán)

Ferencváros:
Dibusz – Wingo, Botka, S. Mmaee, Pászka (Tokmac Nguen, 65.) – Vécsei (Besic, 56.), Laidouni – A. Traore, Gojak (Marquinhos, a szünetben; Esiti, 91.), Zachariassen – R. Mmaee

AS Monaco:
Nübel – Disasi, Maripan, Badiashile – Vanderson (Diatta, 41.), Golovin, Camara, Fofana (Lucas, 83.), Caio Henrique – Volland (Ben Seghir, 83.), Ben Yedder

Gólszerző: Zachariassen (82.), illetve Ben Yedder (30.)

Sárga lap: Botka (23.), S. Mmaee (32.), Laidouni (80.), illetve Camara (57.), Badiashile (86.)

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.