Visszakerültek helyükre a Lánchidat őrző kőoroszlánok

Visszakerültek helyükre a Lánchidat őrző kőoroszlánok

Október 18-án megszépülve tértek vissza az eredeti helyükre a Lánchíd budai hídfőit díszítő kőoroszlánok. A hídpályát a tervek szerint decemberben visszaadják a járműforgalomnak.

Újabb látványos szakaszához ért a Lánchíd felújítása: a budai hídfőket őrző, egyenként több mint 10 tonnás oroszlánszobrok október 18-án, kedden három teherautó segítségével visszatértek a helyükre. Több mint egy évvel ezelőtti távozásukhoz hasonlóan a kőszobrokat daruval, három darabban emelték vissza a háromméteres gránittalapzatukra.

Az eredetileg is egyenként három sóskúti mészkőtömbből faragott szobrokat a szakemberek gondosan elhelyezik a talapzatukon, majd a következő hetekben már ott, a munkaterületen illesztik és „ragasztják” össze őket.

A restaurátorok a kőkiegészítő habarccsal először a szoborrészletek közötti rések kérgét építik fel, majd homokkal kitöltik az üreg belsejét is. Ezután ezeket a felületeket is patinázzák, vagyis addig mélyítik a színét, amíg eltüntetik a friss illesztés nyomait. Utolsó lépésként olyan végső felületvédelemmel látják el a kőoroszlánokat, amely késlelteti, hogy azok felületén újra szennyeződés jelenjen meg.

A már meglévő drosztok harmadát még idén felújítaná a Budapesti Közlekedési Központ. A taxiügyintézéssel kapcsolatos feladatok 2024 elején kerültek a BKK-hoz.

A csütörtöki nagy esés magával rántotta a Budapesti Értéktőzsde vezető indexének heti teljesítményét. A vezető részvények a hasító Telekom kivételével gyengültek.