A harmadik rész impozáns csatajelentét a negyedik epizódra nehezedő vihar előtti csend követte. A nyomasztó hangulat az ötödik részre sem illant el. Sőt…
A Királyvárból másodszor is elzavart Daemon herceg visszatér a Völgybe, és meglátogatja rég nem látott feleségét, Rhea Royce úrnőt (Rachel Redford). Az hamar nyilvánvalóvá válik a néző számára, hogy a hűségesnek nem nevezhető herceg nem létező vonzalma kedvese iránt kölcsönös, az öntörvényű Targaryen pedig nem békülni, hanem megözvegyülni érkezett. Itt az első visszacsatolásunk a Trónok harcára: egy megosztó szereplő a Völgybe érkezik, és megöli politikailag előnyös házassága során szerzett feleségét – Kisujj is megölte Lisa Arrynt.
A szemmel láthatólag egyre rosszabb bőrben lévő, lényegében haldokló király erős birodalmat akar lányára, Rhaenyra hercegnőre hagyni, ezért hozzáadja a második legbefolyásosabb család, a Velaryon ház örököséhez. Azonban kissé bonyolítja a helyzetet, hogy Corlys nagyúr fia nem vonzódik a hercegnőhöz, Laenor ugyanis a férfiakat szereti. Bár a fiatalok megállapodnak, hogy kötelességük teljesítése után mindketten élvezhetik azt, amit/akit akarnak – Rhaenyra Ser Criston Cole társaságát szeretné –, a vőlegény és szeretője ki akarják deríteni „konkurense” kilétét.
Alicent királynéról egyre inkább kiderül, hogy erős játékos lesz az eljövendő trónviszályban. Miután Ser Criston véletlenül bevallja neki románcát a hercegnővel, Alicentnek egyből beugranak apja, a leváltott segítő, Ser Otto intelmei.
A sértődött királynő próbál jelenetet rendezni Rhaenyra és Laenor esküvőjén, azonban elveszik előle a showt. Daemon előbb Laena Velaryon körül legyeskedik, majd Rhaenyrával folytat félreérthető párbeszédet. Ez utóbbit azonban igazi haláltusa szakítja félbe: Rhaenyra szeretője, Ser Criston, és Laenor szeretője, Ser Joffrey Lonmouth esik egymásnak – újabb utalás a Trónok harcára, ahol megszokhattuk, hogy ritka az esküvő haláleset nélkül (dothraki esküvő, Vörös Nász, királyi menyegző). Az epizód végén az is kiderül, hogy Joffrey névvel nem érdemes lagziba menni, ugyanis kétszáz évvel későbbi druszájához hasonlóan őt is a ceremónián éri utol a vég.
A záró képsorokban az első rész párhuzamos élet-halál pillanatai köszönnek vissza: Ser Criston önkezével vetne véget életének az elkövetett gyilkossága miatti szégyenérzet okán, Viserys király pedig összeesik a bálteremben. Egy hét múlva kiderül, túlélte e valamelyikük.
Az azonban már biztos, hogy ezzel a résszel el kellett köszönnünk jelenlegi állapotában Rhaenyrától és Alicenttől is. A hatodik rész megint lép egy nagyobbat az időben (minden bizonnyal évtizedekben mérhető ugrás lesz), így Milly Alcock és Emily Carey tinédzser karakterei helyett már két érett, negyvenes nő köszön majd vissza a képernyőről női főhőseink képében. Kíváncsi leszek, a karakterek építése során mennyire sikerül megvalósítani azt, hogy több tíz év távlatából az ember nemcsak öregedik, de világlátása, gondolkodásmódja, személyisége is formálódik – főleg olyan kalandos, viharos, tragikus korszakban, mint amilyent Westeros lakói szinte folyamatosan átélnek.
