A fővárosban is elkezdődött az Európai Mobilitási Hét

A fővárosban is elkezdődött az Európai Mobilitási Hét

Vadonatúj trolijáratot, a Karolina út teljes hosszában új kerékpársávot, 110 új MOL Bubi biciklit, és már 500 Mobi-pontot vehetnek birtokukba a fővárosban közlekedők. Ezeket a fejlesztéseket jelentette be az huszonegyedik alkalommal megrendezett Európai Mobilitási Hét budapesti nyitányaként a BKK.

Idén szeptember 16. és 22. között huszonegyedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. A kampánynak Budapest is régóta résztvevője.

A Fővám tér lesz a programok központja

Idén a Fővám téren várják az érdeklődőket számos színes programmal, a BKV által biztosított villamoskiállítással és sok egyéb mellett a méltán híres Gördülő játszóházzal, ami egy duplacsuklós autóbuszban berendezett gyermekjátszótér. A hétvégi programon a nosztalgia villamosok mellett a Mobi-pontokon elérhető megosztott kerékpárokat és e-rollereket, illetve egyéb elektromos rásegítésű bicikliket is kipróbálhatnak az érdeklődők. A szervezők külön figyelmet szentelnek a diákokra: az egyetemisták a BKK Hackathon nevű közlekedéstudományi versenyen mérhetik össze tudásukat, a BKK szakemberei pedig a fenntartható közlekedéssel ismertetik meg az általános és középiskolásokat.

Hétfőtől közlekedik a 83M troli

A Mobilitási Héthez kapcsolódóan a BKK egy új trolibuszjáratot is elindít szeptember 19-től. A 83M troli elsősorban azoknak a fővárosiaknak könnyítheti az utazását, akik Józsefváros külsőbb részein laknak. Az új trolibuszjáratnak köszönhetően az eddig közösségi közlekedéssel kevésbé ellátott területeken, mint a Diószegi Sámuel utca és Elnök utca térsége is közvetlen belvárosi és metrókapcsolatot kap. A program helyszínéről, azaz a Fővám térről induló járat környezetbarát fejlesztés, ráadásul a Kálvária tér és a Népliget között akkumulátorról, önjáró módban jár a troli. Az önjáró troli az egyik leghatékonyabb eszköze a károsanyag-kibocsátás csökkentésének.

Növekvő Mol Bubi-flotta, Budán is Mobi-pontok, új kerékpársáv Újbudán

Másfél év alatt több, mint duplájára nőtt a Mol Bubi flotta mérete, ezúttal 110 új biciklivel nő a járműállomány. A BKK vezérigazgatója hozzátette: 2021 májusában 800 kerékpárral indult a megújult szolgáltatás, ma viszont már közel 1900 kerékpárt használhatnak a budapestiek. Sőt, év végéig további 50 kerékpár érkezik a gyűjtőállomásokra, 2023-ra pedig további 550 új bicikli várható.

Emlékeztetett arra is, hogy a főváros lakossága komoly igényként fogalmazta meg a rollerkáosz megszüntetését. Ezért a Fővárosi Önkormányzat és a BKK azon dolgozik, hogy rendezettebbé váljon a városkép. Ennek lett az egyik eredménye, hogy idén májusban átadták az első 300 Mobi-pontot a pesti oldalon. A belső kerületekben ma már kizárólag ezeken a helyszíneken szabad parkolni a különböző szolgáltatók kerékpárjait és rollereit.

Azóta a BKK a budai részekre is kiterjesztette a hálózatot. Több száz Mobi-pontot alakítottak ki Budán. A Mobilitási Hét kezdetén átadták a 500-ik Mobi-pontot is. A szolgáltatásfejlesztés tovább folytatódik, még az idén legalább további 60 Mobi-pontot alakítanak ki.

A közösségi- és megosztott járműpark, valamint a parkolási lehetőségek mellett a közúti közlekedés feltételei is javulnak. Az Európai Mobilitási Hét ideje alatt új kerékpársávot alakítanak ki a Karolina úton, amely összeköti a Bartók Béla úton, Bocskai úton és a Villányi úton már korábban kialakított kerékpársávokat, tovább bővítve az újbudai kerékpárforgalmi főhálózatot. Az eddigi hálózati hiányosságot pótló kerékpársávnak köszönhetően Újbudán kényelmesebben és biztonságosabban lehet majd kerékpározni például munkába, vagy iskolába menet, vagy bevásárláskor.

Az Európai Mobilitási Hét részletes fővárosi programja elérhető a bkk.hu/mobilitasihet2022 oldalon.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.