Kiderült mit ellenőrzött tavaly a NAV

Kiderült mit ellenőrzött tavaly a NAV

Az adóhatóság a napokban tette közzé a 2021-es tevékenységét összefoglaló kiadványát.

A NAV ellenőrzési kedve 2021-ben sem hagyott alább. Összesen 151 073 ellenőrzést (93 százalékban jogkövetési vizsgálatot, 7 százalékban pedig lezárt időszakot eredményező adóellenőrzést) folytatott le, ami több mint 5 százalékos növekedés a korábbi évhez képest. Az ellenőrzések eredményeként 438,9 milliárd forint fizetési kötelezettséget állapított meg az adózóknál, aminek több mint a felét adó- és mulasztási bírságként, illetve késedelmi pótlékként vetette ki.

Általánosságban elmondható az ellenőrzési terület munkájáról, hogy 100 ellenőrzésből 13 esetben találnak olyan körülményt, ami miatt végül adómegállapítást tesznek. Ezeknek a megállapításoknak a 89,5 százaléka áfa adónemben történik. Ez egy növekvő tendenciát mutat az elmúlt időszakban, két évvel ezelőtt ez az arány ugyanis még 82,9 százalék volt – részletezte az adatokat dr. Ramocsa Dávid, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának ügyvédje.

Mire fókuszált a NAV?

Az adóhatóság több csoportot is az ellenőrzései középpontjába helyezett. Ilyen csoportba tartoznak a kiemelt és legnagyobb adóteljesítményű adózók. Esetükben a tavaly lezárt ellenőrzések felében tett megállapítást az adóhatóság. Ezeket a megállapításokat jellemzően téves jogértelmezés, illetve emberi hiba alapozta meg. Összességében megállapítható, hogy a nagy cégeknél általában talál valamilyen megállapítást eredményező hibát az adóhatóság.

Az építőipar is évek óta fokozott adóhatósági figyelem alatt áll. Ebben a szektorban az ellenőrzések közel negyede zárult adómegállapítással. Az adókövetkezményeket és a büntetéseket elsősorban be nem jelentett alkalmazottak és mesterséges alvállalkozói láncolatok miatt szabták ki.

A NAV 2022-es ellenőrzési terve szerint kiemelt ellenőrzési területbe tartoznak az elektronikus kereskedelem résztvevői. Őket már 2021-ben is célzottan ellenőrizte az adóhatóság. Érdekesség, hogy ebbe a körbe tartozó adózóknál az adóellenőrzések 90 százalékában megállapítást is tett a NAV.

A vámellenőrzések száma is növekedett 2021-ben. Ezen a területen továbbra is jellemző, hogy a kiszabott vám és büntetések nagy része néhány kiugró tételhez tartozik. A tavaly kiszabott összeg közel 80 százaléka is mindössze 13 tételhez kapcsolódott.

Hol volt a legaktívabb az adóhivatal?

Az adóhatóság az ország gazdasági adottságai miatt jellemzően a fővárosban és Pest megyében a legaktívabb. Tavaly is így volt, ezek az igazgatóságok folytatták le ugyanis a tavalyi ellenőrzések több mint harmadát.

A fővároson és környékén túl az adóhatóság kifejezetten sok ellenőrzést indított Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. Az említettek mellett a kiszabott összegek tekintetében Csongrád és Veszprém megye is kiemelkedik.

Mivel a költségvetési szigor a következő évek egyik központi gazdasági témája lesz, várhatóan az ellenőrzések száma is növekedni fog. Érdemes ezért proaktívan készülni az adóhatóságtól érkező megkeresésre a következő időszakban – hívta fel a figyelmet dr. Balázsi Ákos, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának ügyvédje.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.