Június 14-ig utazhatnak ingyen a járvány elleni védekezésben résztvevők

Június 14-ig utazhatnak ingyen a járvány elleni védekezésben résztvevők

A Magyar Kormány kihirdette a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló kormányrendeletet. 2022. június 14-éig még ingyenesen utazhatnak a járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a BKK járatain.

2022. június 1-jén hatályát veszti a veszélyhelyzet ideje alatt a járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai) közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló kormányrendelet. A díjmentes utazás a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig vehető igénybe az ezzel kapcsolatos igazolás birtokában. Ez azt jelenti, hogy az érintettek 2022. június 14-én, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen.

Az utazási kedvezmények igénybevételéhez a személyi igazolvány vagy a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett be kell mutatni az ingyenes utazásra feljogosító, munkáltató által kiállított igazolást is. A járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. naptól, 2022. június 15-étől, szerdától már kizárólag érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.