Ennyibe kerül a megélhetés az erdélyi magyarlakta városokban

Ennyibe kerül a megélhetés az erdélyi magyarlakta városokban

Az Erdélystat a tavalyi tizenkét város után idén immár tizennégy, jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi város megélhetési költségindexét készítette el. A 2022-es rangsorban – a tavalyi évhez hasonlóan – az első három város továbbra is Kolozsvár, Brassó és Temesvár.

A statisztikában komoly hagyománya van annak, hogy különféle módokon összehasonlítják az egyes városok megélhetési költségeit, így próbálva számszerűsíteni azt, vajon mennyivel is olcsóbb vagy drágább az élet az egyes településeken. Sok más hasonló index mellett talán a legismertebb ilyen összehasonlítás az Economist Intelligence Unit (EIU) 173 világváros árait rendszeresen összevető WCOL indexe.

Az Erdélystat hasonló módszertannal készítette el saját, a legjelentősebb erdélyi magyarlakta városok megélhetési költségeit összevető indexét. Az egyes városok megélhetési költségeinek megállapításához összeállított „fogyasztói kosárban” összesen 43 termék és szolgáltatás súlyozott árát vettük figyelembe a burgonya piaci árától a szemétszállítási díjon át az edzőtermi bérletig.

Az, hogy egy város viszonylag drága, nem jelenti azt sem, hogy minden termékcsoport esetében az. Például Brassóban a legolcsóbb a taxiszolgáltatások ára a megfigyelt városok közül. Vannak olyan termékek is, amelyek hatósági árasak vagy szinte egységes az áruk az országban településtől függetlenül: ilyen termékeket értelemszerűen nem tettünk a fogyasztói kosárba, pedig ezek csökkentenék a városok közötti különbségeket.

Így alakult a városok rangsora

A tavalyi évhez hasonlóan a tizennégy jelentős magyar lakossággal rendelkező város közül a legdrágább Kolozsvár. 2021-ben Kolozsvár a hat fogyasztói kosárból négy esetében a legdrágábbnak bizonyult, azonban az idei évben csupán a városon belüli utaz��si költségek (tömegközlekedés, parkolás, taxi) és a kultúrafogyasztási kiadások költségesebbek a többi településhez viszonyítva.

Brassóban a lakhatási költségek számítanak magasnak, ezek még a kolozsvári árszínvonalat is enyhén meghaladták 2022 tavaszán, és alapvetően ennek köszönhető a második helyezés. A kulturális szolgáltatások, illetve a vendéglátóipari élelmiszerek is relatív drágák, viszont más területeken a középmezőnyben helyezkedik el a város. Érdekes például, hogy jelenleg Brassóban a legolcsóbb a taxiszolgáltatások ára a vizsgált tizennégy város közül. A tavalyi évhez viszonyítva egyértelműen csökkent a különbség Brassó és Kolozsvár költségindexe között: a tavalyi 7,5 százalékos eltérés 5,3 százalékra csökkent.

A harmadik legdrágább város Temesvár, itt 5,9 százalékkal olcsóbb a megélhetés Kolozsvárhoz viszonyítva. A megfigyelt városok közül Temesváron a második legdrágábbak a sportolási és utazási szolgáltatások, és a piaci-bolti élelmiszerkosár árszínvonala is meghaladja a kolozsváriét. A lakhatás kevésbé drága, Temesvárt megelőzi Kolozsvár, Brassó és Sepsiszentgyörgy is ezen a területen. A 2021-es évhez viszonyítva csökkent a különbség Temesvár és Kolozsvár költségindexe között is: a tavalyi 8 százalékos eltérés 5,9 százalékra csökkent.

A székelyföldi városok közül a legdr��gább az élet Sepsiszentgyörgyön, ahol az árindex elmaradása csupán 12,1 százalék Kolozsvárhoz képest, így a negyedik helyezett a rangsorunkban. Itt a legköltségesebb az általános piaci élelmiszerek beszerzése, illetve relatív drága a lakhatás is. A többi területen viszonylag olcsó Sepsiszentgyörgy, a házhoz rendelhető élelmiszerek, az utazás és a kultúrafogyasztás árainak tekintetében a rangsor második felében található.

Zilah idén került a vizsgált települések közé, a tavalyi listán még nem szerepelt. A városban 12,9 százalékkal alacsonyabb a megélhetési költségindex, mint Kolozsváron. A megfigyelt városok közül itt a legmagasabb a sportolási szolgáltatások költsége, például az edzőterem havi bérlete átlagosan Zilahon a legmagasabb. A második legdrágább az általános piaci élelmiszerek beszerzése, viszont a lakhatás, a házhoz rendelhető kész élelmiszerek, az utazás és kultúrafogyasztás területeken közepes árszínvonalú.

Szatmárnémetiben átlagosan 15,4 százalékkal olcsóbbak az árak Kolozsvárhoz viszonyítva, így a hatodik a rangsorunkban. Itt a második legkedvezőbb az általános piaci élelmiszerek beszerzése, azonban a városon belüli utazási és kultúrakiadások viszonylag drágák. Más területeken a középmezőnyben helyezkedik el a város.

Csíkszereda szinte Szatmárnémetivel holtversenyben a hetedik. Átlagosan 15,5 százalékkal olcsóbb, mint Kolozsvár. Itt viszonylag magasak a lakhatás, a városon belüli utazás és a kulturális szolgáltatások költségei. Ugyanakkor Csíkszeredában a vendéglátóipari élelmiszerek, illetve a piaci-bolti élelmiszerárak és a sportolási szolgáltatások költségei alacsonyak.

Aradon 16,1 százalékkal alacsonyabb a megélhetési költségindex, mint Kolozsváron. A lakhatási kiadások, a piaci élelmiszerek, illetve a kulturális szolgáltatások viszonylag olcsók. Másfelől Aradon a leginkább költségesek – Kolozsvárt is megelőzve – a házhoz szállított ételek és italok árai,  és szintén magasak a sportolási szolgáltatások költségei.

Nagyváradon 16,2 százalékkal alacsonyabb a megélhetés Kolozsvárhoz viszonyítva. Nagyváradon a lakhatási költségek, ezen belül is az albérletárak csökkenésének következtében a tavalyi ötödik helyhez képest a 2022-es évben a kilencedik a rangsorunkban. A tizennégy város közül itt a második legalacsonyabb a lakhatási költség (Gyergyószentmiklós után), viszont Kolozsvár után itt a legmagasabb a kultúrára fordított kiadások árszínvonala. Szintén drágák az utazási költségek, viszont a sportolási, a piaci és vendéglátóipari élelmiszerárak kedvezőbbek. A tavalyi évhez viszonyítva nőtt a különbség Nagyvárad és Kolozsvár költségindexe között, vagyis a tavalyi 13,5 százalékos különbség 16,2 százalékra emelkedett.

Marosvásárhely a tizedik a tizennégy város közül, itt átlagosan 17,7 százalékkal alacsonyabbak a megélhetési kiadások Kolozsvárhoz viszonyítva. A vendéglátóipari élelmiszerek ára közepes színvonalú, ennél a kulturális szolgáltatások és a lakhatási kiadások kiemelkedőbbek, más területeken olcsónak számít a város. Érdekesség, hogy az általános piaci-bolti élelmiszerekből összeállított bevásárlókosár ára Marosvásárhelyen volt a legalacsonyabb a megfigyelt városok közül. A tavalyi évhez viszonyítva Marosvásárhely és Kolozsvár költségindexe között csökkent a különbség: a tavalyi 19,4 százalékos eltérés 17,7 százalékra apadt.

A negyedik legolcsóbb város Székelyudvarhely, ezzel megelőzve Nagybányát a tavalyi rangsorunkban. Székelyudvarhelyen átlagosan 19,1 százalékkal alacsonyabb a megélhetés Kolozsvárhoz viszonyítva. Bár a lakhatási és utazási költségek, illetve a piaci élelmiszerek szempontjából a középmezőnybe sorolható, a relatív olcsó vendéglátóipari élelmiszerárak, a mérsékelt sportolási és kulturális költségek jelentősen csökkentik a megélhetési indexet.

Nagybánya a harmadik legolcsóbb város rangsorunkban, itt átlagosan 20,4 százalékkal alacsonyabbak az árak Kolozsvárhoz viszonyítva. A lakhatási kiadások szempontjából ötödik, az utazási költségek, a sport és a kultúra árszínvonalát tekintve a harmadik legolcsóbb, az élelmiszerárak viszont magasabbak.

A második legolcsóbb város Kézdivásárhely, ahol átlagosan 22,5 százalékkal alacsonyabb a megélhetés Kolozsvárhoz viszonyítva. Kézdivásárhelyen az általános piaci-bolti élelmiszer kifejezetten drága, az átlagárak meghaladják még a kolozsvárit is. Ugyanakkor mindezt ellensúlyozza, hogy a vendéglátóipari egységekben fogyasztott kész élelmiszer, az utazás költségei Kézdivásárhelyen a legkedvezőbbek. Itt a második legolcsóbbak a kultúra költségei (Gyergyószentmiklós után), illetve a lakhatási kiadások is kedvezőek.

A legolcsóbbnak az újonnan a listánkba került Gyergyószentmiklós bizonyult, itt 26,1 százalékkal alacsonyabbak a megélhetési költségek Kolozsvárhoz viszonyítva. A vizsgált városok közül itt a második legolcsóbb az utazási költség, és a legkedvezőbb a lakhatás, a sport és a kultúra árszínvonala.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.