A háború ellenére felpöröghet a hazai turizmus

A háború ellenére felpöröghet a hazai turizmus

Míg két éve a koronavírus-járvány, most az ukrán-orosz háború állítja kihívás elé a magyar szállásadókat. A dráguló energiaárak és a várhatóan elmaradó orosz turisták miatt, ismét kihívásokkal kell szembenéznie a hazai turizmusnak.

A rendszeresen utazó magyarok 87,5 százaléka tervez utazást idén - ami figyelembe véve a tavalyi rekordokat döntő évet -, közel 16 százalékos növekedést jelentene. Szintén jó hír, hogy a többségük belföldön szeretne kikapcsolódni. Elhúzódó háború esetén még többen választhatják az itthoni kikapcsolódást. Nagyot mentek tavaly a vidéki magánszállások és továbbra is népszerű a Balaton. A legjobb hír, hogy Budapest felemelkedésének is tanúi lehetünk idén – foglalta össze a kutatás eredményeit Belán Miklós, az Everguest vezérigazgatója.

Az elmúlt két évben a hazai turisztikai szektor szereplői minden erejüket bevetve próbáltak a víz fölött maradni, amiben segítettek az állami támogatások is. Ez a küzdelem sok esetben nagy áldozatokkal járt, ugyanakkor bizonyos területeken olyan folyamatokat is felgyorsított, amelyekre a korábbi környezetben nem lett volna lehetőség. Új stratégiák, innovációk, új célok jelentek meg a piacon.

Budapest komoly turistacsalogató

Az új kihívásokra új megoldások születtek. Az elmúlt években egyre komplexebb turisztikai programok jöttek létre Budapesten, amelyek már nemcsak a külföldi turistákat, hanem az itt élőket is megcélozták. A szakértők úgy vélik, 2022-ben a koronavírus-járvány várható visszaszorításával reális cél lehet a 2019-es szint újbóli elérése, és akár annak a meghaladása is.

A korábbi évekhez képest nőtt azoknak a rendszeres utazóknak a száma, akik szívesen kikapcsolódnának Budapesten. A megkérdezettek 50,8 százaléka mondta azt, hogy szívesen választaná 2022-ben utazási céljául Budapestet. Tavaly ugyanez a szám 22,3 százalék volt, ami nagyon figyelemre méltó növekedést jelent.

Forrás: Everguest

Komoly siker Budapest belföldi népszerűsítésének programja. Kulcsfontosságú, hogy a külföldi turizmus fokozatos visszatérése mellett továbbra is nagy figyelmet helyezzünk a belföldi vendégkör megszólítására. Egyrészt Magyarország fővárosát minden magyarnak ismernie kell, másrészt tanulva a múltból: Budapest turizmusának több lábon kell állnia – ismertette az Everguest vezérigazgatója Belán Miklós.

A koronavírus-járvány talán a fővárosi turizmust sújtotta a leginkább, tavaly mégis emelkedni tudott a város iránti belföldi érdeklődés. Bár 2021-ben a kedvezőbb szabályozási környezetnek köszönhetően már lényegesen több külföldi turista érkezett, számuk még mindig elmarad a 2019-es szinthez képest.

A vidéki turizmus is erős évet zárt

Külön érdekesség, hogy az elmúlt évben kifejezetten nagy volt a magyar vidék vonzereje. A válaszadók 39 százaléka mondta azt, hogy 2021-ben valamilyen vidéki úti célt választott, a második a Balaton lett 35 százalékal. Több válasz megadása esetén pedig, szintén a vidék erősödése volt megfigyelhető. Európai úti célja a válaszadók közel 21 százaléknak volt, Európán kívüli pedig közel 3 százaléknak.

A központi adatok alapján, tavaly a vidéki vendégéjszakák száma 20 százalékkal volt magasabb, mint 2020-ban, a vidéki szálláshelyek esetén 31 százalékos árbevétel növekedés volt megfigyelhető 2020-hoz képest, ami szintén azt mutatja, hogy a magyar vidéki turizmus erősödik ilyen téren.

A koronavírus következtében külföldön megtapasztalt szigorúbb utazási feltételeknek is köszönhető, hogy az emberek a magyar vidék felé fordultak. A tavalyi év eredményei azt igazolják, hogy az emberek nem csalódtak, a felmérés pedig azt mutatja, hogy a számos turisztikai attrakciónak is köszönhetően tartósan fennmaradhat az érdeklődés a vidék iránt - a covid várva várt visszahúzódását követően is.

Belán szerint, akárcsak tavaly, úgy idén is a magyarokon múlik a hazai turizmus sorsa. Az ajánlatok átszervezésével és új, kifejezetten a magyarokat célzó programelemekkel, a helyzethez mérten, idén is komoly sikereket érhet el a belföldi turizmus. Példaként említette a működő Budapest programot valamint a megerősödött vidéki turizmust.

Velünk marad a járvány is

Az elmúlt két évhez képest 2022-t már sokkal pozitívabban ítélik meg a szakemberek. A védőoltásoknak és az általános immunitás megerősödésének is köszönhetően, egyre bizakodóbbak az ágazati szereplők.

Belán további COVID- hullámok megjelenésének esélyére is figyelmeztetett, de az emberek ellenálló képessége és mentalitása miatt ez már sokkal kisebb mértékben fogja befolyásolni az utazási kedvet.

Tavaly még jelentősen befolyásolták a koronavírus miatti korlátozások az európai és az Európán kívüli utazási szándékot. Az idén utazni tervezők 37,5 százaléka mondta azt, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások vagy a vírustól való félelem miatt nem utaztak tavaly. Ez a szám az átoltottságnak és a vírus várható gyengülésének következtében, várhatóan tovább fog csökkenni. Az emberek továbbra is tartanak a vírustól, ugyanakkor határozottan elutasítóak további korlátozások bevezetésével kapcsolatban.

Így ismét elmondható, hogy a magyarok menthetik meg Magyarország turizmusát. Ehhez viszont újratervezésre van szükség a szakma részéről, amire a szezon kezdete előtt még megvan a lehetőség. Megfelelő adaptivitás esetén – újra – a belföldi turizmus legerősebb időszaka jöhet idén.

Forrás: Everguest

Már több mint egymillióan látták a „The Mystery of Banksy – A Genius Mind” című vándorkiállítást, amely 2021-ben indult világ körüli turnéra Münchenből és most Bécsben is látogatható. A tárlat a híres brit graffitiművész munkásságát mutatja be.

A Soroksári úton épülő City Pearl beruházás részeként eredeti formájában építették újjá a Közvágóhíd terület egykori Fogadóépületét. Az ingatlant szigorú műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően, korhűen módon állították helyre.