A money.hu elemzése rávilágít arra, hogy számos nemzetközi sportági szövetség függ pénzügyileg az olimpiai bevételekből származó visszaosztásokból. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem szereti nyilvánosságra hozni, hogy milyen összegekről van szó az egyes olimpiák után, ám Jens Weinreich oknyomozó újságíró szerint a tokiói játékok kapcsán nagyjából 590 millió dollárról lehet szó.
A jelentések szerint a tavalyi, koronavírussal sújtott évben a NOB 100 millió dollárt osztott szét a különböző sportági szövetségeknek, hogy átvészelhessék a járványidőszakot, a jövőben pedig 28 sportág részesül majd az olimpiai bevételekből.
A sportágakat öt kategóriába rangsorolják, és különböző összegeket kapnak:
- A csoport: 40 millió dollár: atlétika, torna, vizes sportok
- B csoport: 25,95 millió dollár: kosárlabda, futball, röplabda, tenisz, kerékpár
- C csoport: 18,60 millió dollár: boksz, tollaslabda, evezés, judo, lövészet, asztalitenisz, súlyemelés, íjászat
- D csoport: 16,30 millió dollár: lovassport, vívás, gyeplabda, kajak-kenu, kézilabda, triatlon, birkózás, vitorlázás, taekwondo
- E csoport: 14,10 millió dollár: golf, öttusa, rögbi
Eddig mindig reménykeltő volt a sportági szövetségeknek, hogy a NOB előzetesen mindig alábecsülte a bevételeket, a játékok után mindig több pénz folyt be, mint amit előzetesen vártak, így a szövetségek általában több pénz kaptak, mint amit előre ígértek nekik. Ebben az évben ez most biztosan nem így lesz, hiszen a koronavírus elleni intézkedések akkora többletköltséggel jártak a NOB-nak, hogy nem lesz plusz forrás a szövetségek támogatására. Korábbi cikkünkben erről bővebben is írtunk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mintegy 900 millió dollárt költött pluszban a járványintézkedésekre. Egyelőre az sem tiszta, hogy a NOB mennyivel járul hozzá a japán szervezőbizottság többletköltségeihez, a hírek szerint a japánoknak több milliárd dolláros kompenzációra lenne szükségük a halasztás és a szigorú intézkedések – például a teljesen nézők nélkül megrendezett versenyek – miatt.
Vannak sportágak, amelyeknek jövője szerencsére nem függ az olimpiai bevételek visszaosztásától. Ilyen például a foci. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éves forgalma meghaladja az 1,6 milliárd dollárt, és ennek csak a 0.38 sz��zaléka érkezik a NOB-tól. A második leggazdagabb nemzetközi szövetség a rögbi, az ő bevételüknek is csak kevesebb mint 3 százaléka származik olimpiás pénzekből. Nem kell aggódnia a kosárlabdának, a lovaglásnak, a röplabdának és a tenisznek sem.
Viszonylag NOB-függetlennek számít továbbá az atlétika, a vízi sportok, a kerékpározás, a kézilabda – ezen szövetségek bevételének csak mintegy 25 százaléka NOB-os pénz – áll a felmérésben.
Vannak azonban olyan veszélyeztetett kategóriába sorolt sportágak is, melyek éves bevételének 35-96 százaléka jön a NOB-tól. Esetükben már konkrétan a fennmaradásról van szó – ezért is lett volna óriási sportgazdasági probléma az olimpia végleges törlése. Láthatjuk tehát, hogy nem babra megy a játék, olyan sportágak vannak ugyanis a szakadék szélén az olimpiai pénzek nélkül, mint a torna, a boksz, a vívás, a birkózás, az öttusa vagy a kajak-kenu.
Tartalékszámlák vészhelyzetre
A 28 sportági szakszövetség felének van viszont tartaléka, nem ritka, hogy 20-30 millió frankot (6,5-10 milliárd forintot) tárolnak svájci számlákon vészhelyzet esetére, így, ha valamikor probléma lenne a NOB-tól érkező pénzekkel, lenne némi mód a túlélésre, de ezekhez a pénzekhez senki nem szeretne hozzányúlni.
Sajnos egyes sportágakat ez sem ment meg hosszútávon, ugyanis a kajak-kenusok és az öttusa szövetség bevételének több mint 90 százaléka a NOB-tól függ az idézett tanulmány szerint.
Tévés jogokból jön be a legtöbb pénz
S hogy miből táplálkozik a NOB? A legutóbbi, 2016-os olimpiai után leadott jelentés szerint a bevételek
- 73 százaléka közvetítési jogok értékesítéséből,
- 18 százaléka szponzorációból,
- 5 százalék egyéb bevételből,
- 4 százalék egyéb jogok értékesítéséből származik.
A 2013-2016-os ciklusban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak közel 4,2 milliárd dollár bevétele származott csak a tv-s jogok értékesítéséből, és további 1 milliárdja a szponzoroktól.
A fentiek fényében érthető, hogy a veszélyeztetett szakszövetségek az elmúlt években mindent elkövettek, hogy a médiában eladhatóvá tegyék versenyeiket, ez nem mindig jár sikerrel. Sajnálatos módon számos magyar sikersportág (birkózás, judo, öttusa) esetében nehéz látványossá tenni a vetélkedést, így viszont ezen sportágak jövője nagyban függ attól, hogy meddig maradhatnak a hagyományokra hivatkozva az olimpiai műsoron. A szponzorok és a hitelezők ugyanis nagyjából ugyanazt vizsgálják, mint a tévétársaságok – s bár rövid távon (például személyes elköteleződés alapján) átmenetileg kaphat jól fizető mecénást egy-egy sportág nemzetközi vagy országos szövetsége, az olimpiai jelenlét (és az onnan érkező apanázs) hiányát képtelenek lennének kigazdálkodni, s pillanatok alatt piac- és hitelképtelenné válhatnának.
