Fekete Zaj Fesztivál

Az idén augusztus 17-20. Mátra-Sástón megrendezésre kerülő Fekete Zaj a zenei felhozatal mellett azért is nagyon csábító, mert egy gyönyörű tó mellett, az erdő mélyén, egy lelkes és nyitott közösség tagjaként barangolhatunk, miközben az underground legkevésbé látható rétegeiben mélyedhetünk el.

Azt hiszem kevés kétség fűződhet hozzá, hogy a hazai metal szcénának kevés olyan kimagasló pontja van, mint a Kátai Tamás által megalkotott Thy Catafalque. A műfajilag leginkább avant-garde metalként beazonosított, ugyanakkor black metal és még megannyi zenei elemet (folk, jazz, synthwave, stb.) ötvöző projekt muzsikája egyszerre változatos és friss, szinte minden dal valami más élményt nyújt.

Augusztus 18-21. között újból visszavonulhatunk a Mátra-Sástó kemping lombjainak árnyékába, ahol a természet ölelésében indulhatunk felfedező kalandtúrára az underground zene legmélyebb bugyraiba. Napközben rengeteg közösségi programmal (interaktív előadások, túra a Mátrába, filmfesztivál, gamer sarok), este pedig nemzetközi és hazai ínyenc zenei csemegével várják a látogatókat.