Végleg visszavonult a mezőnyversenyben kétszeres, időfutamban egyszeres magyar bajnok Kusztor Péter, aki az M4sportnak úgy nyilatkozott, hogy részt vesz a pénteken kezdődő Giro d'Italián, mégpedig a Red Bull–BORA–Hansgrohe csapatának szakácsaként.
A 40 éves kerékpáros tavaly októberben bejelentette, hogy befejezi aktív pályafutását, egy hónapra rá azonban jött a hír, hogy a 2025-ös idényre aláírt az Epronex-Hungary Cycling Teamhez. A kontinentális bejegyzésű magyar csapattal hét versenynapja volt idén: márciusban Görögországban, Rodoszon kezdte az évet, majd két szlovéniai egynaposon indult a hónap végén. Együttese legrutinosabb tagjaként, kilencszeres Tour de Hongrie-résztvevőként biztos helye volt az Epronexben a jövő szerdán kezdődő magyar körversenyen is, azonban kiderült, hogy nem a TdH-n, hanem a Giro d’Italián vesz részt, de már nem versenyzőként.
Már nem versenyzem az Epronexnél, végleg befejeztem a pályafutásomat
– mondta Kusztor, hozzátéve, hogy a pénteken Albániából rajtoló Girón a Red Bull–BORA–Hansgrohe stábtagjaként dolgozik majd, szakács lesz a német bejegyzésű csapatnál, így többek között a verseny egyik nagy esélyese, az egyszeres Giro- és négyszeres Vuelta a Espana-győztes Primoz Roglic és a 2022-ben az összetettet megnyerő Jai Hindley is az ő főztjét eszi majd a három hét során.
Kusztor Péter hét éve fordult a táplálkozástudomány és a főzés felé, miután 2018-ban, a cseh körversenyen egy esés során eltörte a kulcscsontját, a műtétnél pedig kiderült, hogy magas az éhgyomri vércukorszintje. A következő évet már a csak az egyes típusú diabéteszes versenyzőket foglalkoztató, prokontinentális Novo Nordisknál kezdte, amelynél tavalyig hat idényt tekert. A Novo Nordisk szintén ott lesz a május 14-én induló Tour de Hongrie rajtjánál.