Gulyás Michelle készül az idei szezonra, rendőrhadnagyként képzeli el a jövőt

Gulyás Michelle készül az idei szezonra, rendőrhadnagyként képzeli el a jövőt

A párizsi olimpia még mindig csak 23 éves aranyérmese már az élsport utáni életre is készül. Gulyás Michelle tiszti rangban, rendőrhadnagyként látja magát a jövőben, idén pedig az öttusa új számában is szeretné utolérni a mezőny elejét.

Még csak huszonhárom éves, sportolói karrierjében szinte mindent elért, amiről valaha álmodott. Gulyás Michelle olimpiai bajnok magyar öttusázónak, hivatásos rendőrnek nagy álma vált valóra azzal, amikor a 2024-es a párizsi ötkarikás játékokon a dobogó legfelső fokára állhatott. A Glamour magazinnak adott interjúban arról is beszélt, hogy miért választotta a rendőri hivatást.

Gulyás Michelle szerint az öttusa jellegéből adódóan sokan választják valamelyik hivatásos pályát. Országtól függően van, ahol a rendőrség, máshol a katonaság elterjedtebb.

Magyarországon a katonaság a jellemzőbb, mert a sportszázad nagyon sok támogatást ad versenyzőinek ahhoz, hogy a szakma mellett a legmagasabb szinten sportolhassanak. Egy kicsit különlegesebbre vágytam. Miután tanulmányoztam a lehetőségeket, és beszéltem apukám néhány ismerősével, végül a Nemzeti és Közszolgálati Egyetem bűnügyi szakára esett a választásom. Ezt tartottam a legváltozatosabbnak, valamint úgy éreztem, ha sikeresen elvégzem, több érdekes területen is elhelyezkedhetek. Számomra az is fontos volt, hogy egyetemi tanulmányaim elvégzése után tiszti rangban, hadnagyként állhassak munkába – fejtette ki Gulyás Michelle az interjúban.

Arra, a kérdésre, hogy számára mi jelenti a rendőr szakma legnagyobb kihívását, azt mondta, hogy majd akkor tudja a legjobb választ adni, amikor befejezi az élsportot, és teljes mértékben a rendőri hivatásnak él majd, mivel jelenleg még nem lát el nyomozóként feladatokat.

Gulyás Michelle, olimpiai bajnok, Párizs 2024, rendőri pálya
Gulyás Michelle a rendőrség kötelékében / Fotó: Annoni Zita

Úgy érzem, hogy mivel több mindent csinálok egyszerre – munka, tanulás, sport –, a nehézségeket mindig el tudom egy másik területtel feledtetni, vagy jobb kedvre derülni. A hivatásos pálya mindenhol szigorú és meglehetősen merev szabályrendszerben működik, amelyhez a kihívásokkal teli, állandó megfelelés sokaknak furcsának tűnhet ebben a folyamatosan és gyorsan változó, modern világban. Ebben a környezetben talán emiatt is magas a stressz, amelyet jól kell tudni kezelni – emelte ki párizs olimpiai bajnoka.

Gulyás Michelle számára a sportban is nagy kihívást hoz majd 2025, ugyanis az idei tervei között szerepel az öttusa új számának az elsajátítása.

Nagyon fontos, hiszen hozzá kell szokni, mert a fizikai számoké lett a főszerep. Utol kell érni ebben a számban az élmezőnyt, a fiatalokat, akik már jó ideje gyakorolják ezt, és sok versenytapasztalatra is szert tehettek. Emellett próbálom megtalálni tanulás terén az igazi érdeklődési körömet, amely hosszú távon – a versenysport után – a legjobb lehetőséget biztosíthatja majd számomra a rend- őrségen belül, és hozzám is legjobban illik. Ha időm engedi, szeretnék többet utazni, valamint szeretném megszerezni a vitorlásjogosítványt is. Az öcsém tavaly kapta meg, nagyon megtetszett, amikor nyáron a Balatonon vitorláztunk – tette hozzá.

Rendkívül szoros verseny hozott az idén száz éves magyar kerékpáros körverseny. Az XDS Astana Team ecuadori versenyzője, Harold Martin Lopez szerezte meg az összetett győztesnek járó sárga trikót. A legjobb magyar az összetett hetedik helyén záró Feldhoffer Bálint lett.