A személyi jövedelemadó bevallását idén május 20-ig kell megtenni, és ugyanez a határidő vonatkozik a 1+1 százalékok felajánlására is – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhivatal kiemelte, hogy az idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról, az egyik 1 százalék egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely vallási közösségnek, vagy a Nemzeti Tehetség Programnak ajánlható fel.
A rendelkező nyilatkozat akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is benyújtható a NAV-hoz a "24EGYSZA" lapon május 20-ig. Az szja 1+1 százalékáról legegyszerűbben a NAV eSZJA felületén lehet rendelkezni.
A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló, korábban tett formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza.
Ezzel szemben a civil kedvezményezett számára – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.
Az adózók az 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek. A felajánlással kapcsolatos minden további részlet megtalálható a NAV 25. számú információs füzetében.
