Filutás Viktor megdöntötte az egyórás kerékpározás magyar rekordját

Filutás Viktor megdöntötte az egyórás kerékpározás magyar rekordját

A Karcag Cycling versenyzője egy több mint 28 éves magyar csúcsot adott át a múltnak a kőbányai BringArénában. Filutás Viktor tervei között egy másik csúcskísérlet is szerepel.

Sikeres volt a szerdai csúcskísérlet, Filutás Viktor megdöntötte az egyórás pályakerékpározás magyar rekordját. A Karcag Cycling kerékpárosa csaknem négy kilométerrel javította meg az országos csúcsot. Hatvan perc alatt 50,135 kilométert tett meg a kőbányai BringArénában, ezzel átadta a múltnak Szabó András 46,195 kilométeres rekordját, amelyet több mint 28 évvel ezelőtt, 1996. október 10-én állított fel.

A többszörös magyar bajnok országúti és pályakerékpáros elmondta, ezzel a rekordkísérlettel az volt a célja, hogy a pályakerékpárban felkavarja itthon az állóvizet. Erre az évre egyébként még egy rekorddöntést tervezett, édesapja 500 kilométeres világcsúcsát is szerette volna megjavítani, azonban ez logisztikai problémák miatt meghiúsult. Hozzátette: bár szerdán közel négy kilométerrel sikerült megjavítania a régi csúcsot, mégis a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, hiszen a BringArénában délután mindössze 15 fokot mutatott a hőmérő.

Eredetileg szombaton szerettem volna megcsinálni a csúcskísérletet, mert akkor a csarnokban jónéhány fokkal melegebb lett volna a hőmérséklet, és egy óra alatt akár 51-52 kilométert is meg tudtam volna tenni, végül azonban csak szerdára kaptam lehetőséget rá – mondta a rekorddöntést követően Filutás, aki hozzátette, hogy az elmúlt napokban fűtetlen szobában aludt, hogy a teste minél jobban hozzászokjon a várható körülményekhez. Arról is beszélt, hogy ha nem 200, hanem 250 méteres pályán kellett volna köröznie, akkor még jobb teljesítményre lett volna képes. Ezzel együtt így is ő az első magyar pályakerékpáros, aki egy óra alatt 50 kilométer fölé jutott.

Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke az elsők között gratulált Filutás Viktornak. A mai nap egy folyamat kezdete, mert a szövetség mindent szeretne megtenni annak érdekében, hogy felfejlesszük itthon a pályakerékpározást. A távlati célunk pedig az, hogy a kerékpár a rekordok sportágává váljon – fogalmazott a sportvezető.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.