Teljesítette küldetését a VIREO magyar műhold

Augusztus 7-én elérte a Föld légkörét, és végleg megsemmisült a VIREO. A mesterséges intelligenciával is felvértezett magyar műhold teljesítette küldetését, remek felvételeket készített a világűrből.

A tavaly áprilisban felbocsátott magyar VIREO (Virtual Intelligence Realization for Earth Observation) nevű CubeSat műhold szerdán sikeresen befejezte küldetését, és a légkörbe visszatérve megsemmisült – számolt be róla az Űrvilág. A VIREO célja a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) űrbeli használata volt, kiterjesztve annak repülés közbeni feldolgozási képességeit.

Az űrkutatási hírportál emlékeztetett, hogy a VIREO-nak már a pályára állítása is különleges volt, hiszen több mint egy hónapot töltött egy orbitális szállítóeszköz fedélzetén, hogy megtalálja az optimális pályát. A hordozóeszköz sikeresen célba ért, a VIREO pedig azonnal ráállt a számára megfelelő pályára, és alrendszereinek beüzemelését követően zökkenőmentesen folytatta földmegfigyelő kísérleteit.

A magyar műholt fedélzetén számos űrkísérlet történt, ezek közül kiemelkedő az aiMotive csapatával közös fejlesztés. Ebben a műhold kamerái által rögzített képi adatokat dolgozták fel az űrben AI alapú képfeldolgozó algoritmusok segítségével.

Újdonság volt a műholdon, hogy a 10×10×10 centiméteres raktérben – a már bemutatott kísérleteken felül – egy saját fejlesztésű payload-vezérlő alrendszert is kipróbáltak a C3S Kft. szakemberei. Ez a jövőbeni CubeSat-projekteket fogja támogatni. Emellett felkészültek a jövőbeni földmegfigyelő küldetésekre is. Az űrbe juttatott négy különböző típusú kamerával demonstráltak számos felvételkészítési módszert.

A CubeSat 16 hónapos küldetése során lélegzetelállító képeket készített a Föld különböző részeiről.

A portál szerint habár a küldetés véget ért, a VIREO sikere bebizonyította, hogy a mesterséges intelligencia technológiájával gyorsabbá és hatékonyabbá válhat a földmegfigyelés, ami többek között olyan ágazatokban jelenthet előrelépést, mint a mezőgazdaság, katasztrófavédelem vagy energiakitermelés. Az űrből érkező felvételekkel gyorsan és pontosan követhetőek a földfelszín változásai és a nem várt események. A módszer továbbfejlesztése olyan területek felé is utat nyithat, mint a műholdflották jobb összehangolása, az internet távoli vidékekre való eljuttatása, az űrbányászat, az űrszemét csökkentése vagy a nagyon távoli űrös küldetések sikere.

Az IOD (In Orbit Demonstration) küldetés számára a 3 egységnyi (3U, vagyis 3 darab 10x10x10 centiméteres egységből álló) CubeSatot a C3S Kft. fejlesztette és gyártotta, valamint a felbocsátást is a magyar űripari cég menedzselte. Ebben a méretkategóriában a VIREO volt a második magyar műhold.

A műhold 2024. augusztus 7-én 12:00 óra körül, miután áthaladt Magyarország területe felett, Új-Zélandnál érte el a légkört majd végleg megsemmisült.

Mozgalmasan, és pozitívan telt az év első hónapja a pesti parketten. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX egy hónap leforgása alatt további 7,8 százalékos bővülést produkált.

Csütörtökön ismét történelmi magasságokban járt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX erős hetéhez a vezető részvények mindegyike növekedéssel járult hozzá.

A gasztronómia és a filozófia egyedi összjátékát vitte színpadra a Magyar Színház, január 31-től ugyanis felkerült a repertoárba A bor filozófiája. Hamvas Béla elmélkedése Istenről, a borról és az életről gondolatébresztő, mégis szórakoztató előadás formájában tárul a nézők elé.