Kétezernél is többen futottak fel a Kékestetőre

Kétezernél is többen futottak fel a Kékestetőre

Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Kékes Csúcsfutást. A BSI versenyén aszfalton és terepen egyaránt fel lehet futni Magyarország legmagasabb pontjára.

Több mint kétezren futottak fel Magyarország legmagasabb pontjára. A tengerszint feletti 1014 méteres csúcsot jelképező sziklához Mátrafüredtől 11,6 kilométer hosszú és 671 méter szintemelkedésű út vezet. Ez az utat a május 11-én megrendezett 27. Renault Kékes Csúcsfutáson 1593-an teljesítették. 423-an a már harmadik alkalommal meghirdetett Trail versenyszámot választották. Ők nem a megszokott útvonalon, vagyis a 24-es főút aszfaltján, hanem terepen a Mátra ösvényein, csodálatos környezetben futottak fel Kékestetőre – derült ki a szervező Budapest Sportiroda közleményéből.

Kellemes és ideális futóidőben, 20 fokban rajtolt el az idei esemény. A korábbi évekhez hasonlóan azok is megtalálhatták számításukat, akik inkább rövidebb távokon szerettek volna belekóstolni a Csúcsfutás jellegzetes hangulatába. Idén másodszor mutatkoztak be a Kékes Csúcsfutás rövidtávjai: a Csúcsfutás Mini távján 3 kilométert 208 méter szintemelkedéssel, míg a Kékes Csúcsfutás Minitrail számában 3,6 kilométert is teljesíthettek a sportolók, mozogni vágyók.

Kékes Csúcsfutás keretein belül – annak terepútvonalán – a BSI szervezésében került megrendezésre a XVI. Nyílt Hegyifutó Magyar Bajnokság is. A Magyar Bajnokság egyéni és csapat 1-3. helyezettjei elnyerték a Magyarország 2024. évi hegyifutó magyar bajnoka/csapata címet, illetve megkapták a MASZ egyedi bajnoki érmeit is.

A klasszikus távon idén a leggyorsabb férfi futó Tarnai László volt, aki 50:56-os idővel teljesítette a 11,6 kilométeres távot. A nőknél Nagy Julianna, 1:02:49-es idővel idén nem talált legyőzőre. A Trail versenyszámban a hölgyek versenyében Tiricz Irén szakította át elsőként a célszalagot (1:04:25) a férfiak versenyében Juhász Patrik, pályacsúccsal, 51:40-es időt futva ért fel először a csúcsra, egyben a Hegyifutó Magyar Bajnokság legfelső dobogójára is.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.