Pogacar győzött, Valter Attila 19. lett a Strade Bianche kerékpárversenyen

A két éve is győztes szlovén Tadej Pogacar fölényes győzelmével ért véget a toszkánai egynapos kerékpárverseny. A magyarok közül Valter Attila a 19. helyen zárt, Fetter Erik nem ért célba. A nőknél a világbjanok Lotte Kopecky diadalmaskodott.

A szlovén Tadej Pogacar idei első versenyén erődemonstráló diadalt aratott a Strade Bianche egynapos országúti kerékpáros versenyen, melyen Valter Attila 19. lett, Fetter Erik pedig feladta a küzdelmet. A Toszkánára jellemző fehér murvás utakról híres viadalon – 15 ilyen rész szerepelt a minden eddiginél hosszabb, 215 kilométeres távon – ötfős szökevénycsoport alakult ki, amely mindössze 2:30 perces előnyt tudott kidolgozni, így már 100 kilométerre a céltól utolérték a tagjait.

A kétszeres Tour de France-győztes Pogacar 81 kilométerre a céltól az egyik legnehezebb murvás szakaszon, a Monte Sante Marie-n váltott ritmust, tempóját pedig senki nem tudta követni. Támadása szétzilálta az élmezőnyt, ekkor a Visma-Lease a Bike magyar bajnok kapitánya is leszakadt, de később még fel tudott zárkózni. A 25 éves szlovén bringás hamar több mint háromperces előnyt épített ki, így mögötte csak a második helyért folyt a küzdelem. Valter a ritmusváltásoknál rendre leszakadt a nagyjából húszfős üldözőcsoportról, de aztán nagy küzdelem árán háromszor-négyszer is utolérte a riválisait. Eközben viszont előbb a belga Maxim Van Gils, majd a lett Toms Skujins lépett el, így ők döntöttek a második helyről, melyet utóbbi szerzett meg Siena főterén, a Piazza del Campón. Az elmúlt két évben a legjobb ötben záró Valter 15-20 kilométerre a céltól szakadt le végleg az üldözőbolyról, így 7:45 perc hátránnyal 19. helyen tekert a célba.

A 2022 után másodszor győztes Pogacar dominanciáját az mutatja a legjobban, hogy a Strade Bianche 17 éves történetében korábban a legnagyobb különbségű, 42 másodperces diadalt még 2012-ben a svájci Fabian Cancellara aratta, az UAE bringása pedig ezúttal 2:44 perccel előzte meg a második helyezettet. Azért „csak“ ennyivel, mert ő már ünnepelhetett az utolsó kilométeren, miközben a második helyért komoly csata folyt.

A nőknek tizedik alkalommal kiírt versenyen a világbajnok belga Lotte Kopecky 2022 után szintén másodszor diadalmaskodott a 2017-ben győztes olasz Elisa Longo Borghini előtt. A címvédő holland Demi Vollering harmadikként ért célba.


Strade Bianche

Férfiak, Siena-Siena, 215 kilométer

  1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 5:19:45 óra
  2. Toms Skujins (lett, Lidl-Trek) 2:44 perc hátrány
  3. Maxim Van Gils (belga, Lotto-Soudal) 2:47 perc hátrány
  4. Tom Pidcock (Ineos Grenadiers) 3:50 perc hátrány
  5. Matej Mohoric (Bahrain-Victorious) 4:26 perc hátrány

Nők, Siena-Siena, 137 kilométer

  1. Lotte Kopecky (Team SD Worx-Protime) 3:55:43 óra
  2. Elisa Longo Borghini (Lidl-Trek) 4 másodperc hátrány
  3. Demi Vollering (Team SD Worx-Protime) 26 másodperc hátrány
  4. Katarzyna Niewiadoma (Canyon/Sram) 26 másodperc hátrány
  5. Shirin Van Anrooij (Lidl-Trek) 40 másodperc hátrány

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe folytatta az előző hónapokban látott növekedést. A BUX 73 896,18 ponton zárta a szeptembert, ami 1,4 százalékkal magasabb, mint augusztusban. A BÉT többi részvénymutatója is pluszban zárt.

Nagyon jó hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 1,9 százalékos erősödéséből mind a négy vezető részvény emelkedéssel vette ki a részét.