A vásárlók kerülhetnek kedvező pozícióba a hazai ingatlanpiacon

A vásárlók kerülhetnek kedvező pozícióba a hazai ingatlanpiacon

Tovább élénkül az lakáspiacin a kereslet, ami annak is köszönhető, hogy az érdeklődők egy része még szeretné kihasználni a kifutó nagyvárosi CSOK-ot. Mások pedig már a 2024-ben induló CSOK Pluszra készülnek.

A lakásvásárlást tervezők egyre nagyobb számban jelennek meg a magyarországi ingatlanpiacon, vagyis élénkülni látszik a piaci kereslet – derült ki az ingatlan.com legfrissebb felmérésének eredményeiből. Az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma 16 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest, októberhez viszonyítva pedig 8 százalékkal erősödött. Ez változást jelent a 2023 első háromnegyedében látott helyzethez képest, amikor is gyakran 30-40 százalékos volt a kereslet visszaesése.

Nem jelent meglepetést az érdeklődők számának emelkedése, amelyben több tényező játszik szerepet. Egyrészt a jövőre induló új lakástámogatási rendszer, a CSOK Plusz nyújtotta kedvező lehetőség iránt érdeklődő családok léptek ki a piacra, hogy célpontot keressenek maguknak. Emellett vannak, akik még szeretnék kihasználni a vissza nem térítendő támogatást is biztosító CSOK-os kedvezményeket az év végi hajrában. A kereslet erősödéséhez az is hozzájárul, hogy a javuló ingatlanpiaci helyzet miatt egyre több olyan vevő lép piacra, aki az elmúlt 1-2 évben elhalasztotta a vásárlást. A 2022 óta 50-100 ezer adásvételt halasztottak a vásárlók, ami növekedési potenciált jelent a jövő évi forgalom szempontjából – mutatta be a novemberi folyamatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az elemző szerint a piaci dinamikát meghatározza, hogy az ingatlanközvetítő portál adatai alapján a vásárlók mintegy 200 ezer eladó ingatlanhirdetésből válogathatnak, ami 18 százalékkal magasabb szám a tavaly november végi 170 ezres kínálattal összevetve. A piaci változásokra utal viszont az a jelenség, hogy a novemberben eladásra meghirdetett lakóingatlanok száma minimálisan csökkent.

A novemberi friss kínálat 6 százalékkal alacsonyabb szintet mutat októberhez képest és több mint 10 százalékot tavaly novemberhez képest.

A szakértő ennek kapcsán azt emelte ki, hogy már a múlt év második felében megkezdődött a kínálat bővülése, így eleve magas bázisról indult a piac. Balogh László szerint a lakáseladásban vagy továbbköltözésben gondolkozók többsége már meghirdette eladó ingatlanát, csak a kereslet nem volt képes felszívni a megnövekedett kínálatot a piacról.

Balogh László hozzátette, hogy a jelenlegi piaci helyzet és a kilátások alapján a következő hónapokban egyértelműen a vásárlást tervező kerülhetnek kedvező helyzetbe. A kínálat továbbra is nagyobb mint tavaly ilyenkor, a vevőjelöltek alkupozíciója még mindig előnyös, az árak pedig továbbra sem emelkednek. Habár a CSOK Plusz kedvező hitelt biztosít az igénylőknek, ám ez várhatóan a későbbiekben sem okoz látványos drágulást a piacon, de a lakáspiaci forgalmat élénkítheti. Intenzívebben ösztönözhetik a vásárlásra a vevőket ugyanakkor azok pozitív változások, amik a CSOK Plusz korábbi tervezetéhez képest jelentek meg a Magyar Közlönyben. Ezek közé tartozik többek között a 80 milliós értékhatárig terjedő illetékmentesség abban az esetben is, ha a megvásárolt ingatlan vételára meghaladja ezt az összeget. További engedmény, hogy a 2024. március 31-ig megszületett gyermeket is vállalt gyermeknek kell tekinteni, ami a határidőkben bizonytalan családoknak jelenthet engedményt.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.

A GKI Gazdaságkutató felmérése szerint szeptemberben az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is csupán nagyon enyhén romlottak augusztushoz képest. A Századvég a lakosság esetében már javuló tendenciát mér, de náluk is negatív tartományban tanyázik a mutató.