A közösségi közlekedést erősítené a Westend új megoldása

A közösségi közlekedést erősítené a Westend új megoldása

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a Westend bevásárlóközpont, ezzel szeretne még több alternatív közlekedési lehetőséget biztosítani vásárlóközönségének.

Magyarország 2021-ben lépte át a 4 millió forgalomban lévő gépjárműállományt, ebből tavaly közel 1,5 millió fordult meg a Westendben a bevásárlóközpont adatai szerint. A piaci trendek azt mutatják, hogy bár az arányuk egyelőre még alacsony, de a környezettudatos megoldások évről-évre egyre nagyobb teret nyernek. A globális mikromobilitási piacon (rollerek, közösségi megosztásban használt közlekedési eszközök, kerékpár) a 2020-as adatokhoz képest a következő évtizedben megközelítőleg ötszörös növekedés várható, ami részben a fiatalabb generációk nyitottságának és gondolkodásmódjának köszönhető.

A fenntartható közlekedés meghonosításához a Westend bevásárlóközpont is hozzá szeretne járulni. Az elektromos autók töltésének biztosításával meghaladják a jogszabályi kötelezettségük szerint előírt számokat. 2014-ben 5 darab e-töltőt telepítettek, 2018-ra ez a szám 18-ra nőtt, jelenleg pedig már 40 darab e-töltővel várják a vásárlókat.

Ezen felül a Ferdinánd téren és környékén kialakítottak egy mikromobilitási zónát, amely a fővárosi vonalakra is rácsatlakozik. A téren helyet kapott 32 darab roller- és kerékpártároló, valamint 6 robogó megállási pont is, jól látható felfestéssel jelölve, melyek közül jó néhány kifejezetten a bevásárlóközponthoz érkező ételfutárok megállását segíti. Szintén rendelkezésre áll három egyedi tervezésű kerékpáros pad, egy kulacstöltő- és egy kerékpárjavít�� állomás – utóbbi a tetőkerti parkolóban is elérhető. A meglévő 8 férőhelyes zöld parkoló mellé pedig a Ferdinánd híd alatt kialakítottak egy új közösségi autómegosztó parkolót, ahol összesen 24 autót lehet elhelyezni.

Azt gondolom, hogy a környezetbarát közlekedés csak akkor működik, ha rendelkezésre áll a megfelelő eszköz, a megfelelő időben, a megfelelő távolságra, a megfelelő összegért, a leginkább megfelelő, gépi vagy emberi hajtással. Komoly célkitűzéseink vannak a 2024-es évre mobilitás terén is, szeretnénk a jelenlegi megállási pontjainkat tovább fejleszteni és bővíteni azok kapacitását, hogy még nagyobb részt tudjunk vállalni ebben a társadalmi megújulásban – nyilatkozta a fejlesztésekkel kapcsolatban Deák Dénes, a Westend Mobilitási és parkoló-üzletág igazgatója.

A környezettudatos megoldásokat a Westend applikációba is beépítették, az parkolási felületen már az e-töltőket is kezelni lehet, biztosítva ezzel egy szinte teljesen érintésmentes rendszert.

Magyarország második legnagyobb tava a kerékpárosok körében népszerű kirándulóhely. A két kerékpáros komp átadásával új attrakcióval, és könnyebben bejárható útvonallal bővül a Tisza-tó turizmusa.

A múlt heti rekord után visszafelé korrigált a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX gyengélkedéséből a Magyar Telekom kivételével a vezető részvények is kivették részüket.